HÍRARCHÍVUM

Elbúcsúztak a nyolcadikosok a Szent Piroska iskolától Nyíracsádon

Elbúcsúztak a nyolcadikosok a Szent Piroska iskolától Nyíracsádon
2013. június 17. 09:40

Június 15-én ismét ünneplőbe öltözött a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola. 45 diák búcsúzott az itt töltött nyolc évtől.

A diákokat először Tóth Elek parókus atya köszöntötte a görögkatolikus templomban, majd a közös ima után harangszó jelezte a ballagási menet indulását. Az ünnepeltek Kovács Ferencné és Kiss Józsefné osztályfőnökök vezetésével a templomtól a falu főterén át diákok sorfala kísértében énekszóval vonultak az iskolába, ahol a vendégek népes serege várta őket. A nemzeti lobogó és az iskolazászló ünnepélyes átadását követően a hetedikesek nevében Macsi Beatrix és Zilahi Fanni búcsúzott, majd a nyolcadikosok kaptak szót.

Trenyisán Richárd Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta, a diákok búcsúszavait Kovács Bianka, a szülők gondolatait pedig Zombori Emese tolmácsolta. Büte Lili és az iskola énekkara dallal köszöntötték a nyolcadikosokat. Tóth Elekné igazgató asszony útravaló gondolatai után könyvjutalmat és oklevelet vehettek át azok a végzős diákok, akik többéves munkájukkal kiérdemelték az elismerést. 

Kedves Györgyné Zilahi Enikő

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert