HÍRARCHÍVUM

HungaRió 2013 (videó)

HungaRió 2013 (videó)
2013. július 26. 12:46

1. nap

2013. július 24-én elérkezett a nagy nap a magyar katolikus ifjúság számára. Ugyanis ezen a napon indult útnak több mint 1500 lelkes fiatal Pécsre, hogy részt vegyenek az IVT-n, aminek a nagyvilágra szóló találkozóját Rio de Janeiro-ban tartják. A magyar csapat azonban azoknak is szervezett egy IVT-t, akik nem tudtak kijutni a brazil nagyvárosba. Ennek az IVT-nek adott helyet 2013-ban a magyar kultúra fővárosa, Pécs. A Hajdúdorogi Egyházmegyéből 20 fiatal jött, akiket Bodogán László atya várt Pécsett. A Miskolci Apostoli Exarchátusból 18 fiatalt, két atya kísért el Pécsre, akik nem mások voltak, mint Fedor Péter atya és Kondás András atya. A nap nagy részét sokan utazással töltötték, majd a megérkezés után mindenki elfoglalhatta szálláshelyét, ami a mi esetünkben a Szántó kollégium, illetve a Boszorkány kollégium volt.  Ezek után elmentünk a nyitó Szentmisére, majd pedig elfogyasztottuk a vacsoránkat, ami paprikás krumpli volt. Ezt követte az egyházmegyék üdvözlése, majd pedig belekóstolhattunk a brazil tánc lépéseibe egy kicsit. Ezek után mindenki visszavonult a szálláshelyére.

 

 


 

2. nap

A reggeli elfogyasztása után elkezdődött a HungaRió katekézise, amit a mai nap Székely János püspök atya tartott. Katekézisének témája a mai délelőtt az Istenszomjúság a mai világban volt. Püspök úr rávilágított, hogy mi az oka ennek a nagy isteni szárazságnak a mai ember számára. A példákkal nemcsak elmagyarázta a válaszát a kérdéseire, hanem segítséget is adott velük ahhoz, hogy mi keresztény fiatalok hogyan is segíthetnénk azoknak az embereknek, akik nagyon el vannak távolodva az Istentől. Mi az a mód, amivel könnyen meg lehet fogni az embereket. A katekézis végén feltett az ifjúságnak 3 kérdést (Éreztem-e már, hogy szomjas vagyok Isten után?, Milyen dolgokkal próbálom betölteni a lelki szomjúságot, ha nem Istennel?, Volt-e már olyan eset az éltemben, hogy valakiben a reményt újra élesztettem Isten iránt?), amiket csoportvezetők segítségével át kellett beszélni minden fiatalnak. A mi csapatunkat a mai nap egy ferences testvér vezette. A fizikai szomj csillapítása után elkezdtük a kérdéseket átbeszélni. Több-kevesebb szóval mindenki mondott egy kis véleményt a kérdésekre. A csoportos foglalkozást Szentmise követte, amelyet Palánki Ferenc püspök atya mutatott be, és jelen volt Dr. Orosz Atanáz püspök-exarcha is. A misét követően kezdődhetett az ebéd, ami nem volt más, mint zöldséges sertéspörkölt egy kis rizzsel. Az ebéd után nekivágtunk a sportdélutánnak, amit mi, görög kispapok, Ádámmal és Tamással kiegészülve, focival töltöttünk. Pécs és Budapest ellen játszottunk. A játék után volt egy kis pihenőnk, amit a vacsora követett. A mai vacsora egy étteremben volt, ahol gulyáslevessel várták az éhes fiatalokat. A vacsi után elmentünk meghallgatni Böjte Csaba atya előadását. Csaba testvér a gyerekvállalásra, gyereknevelésre bátorított minket, fiatalokat. A „punkta” után következett a táncház, de minket a helyi görögkatolikus parókus, Bodogán László (Bodó) atya várt egy kis borozgatásra, lángosevésre. Az összejövetel olyan jól sikerült, hogy az elköszönés másnapra maradt. Ezek után tértünk vissza a Szántó kollégiumba.

 


 

3. nap

A mai napon Kocsis Fülöp püspök atya tartott a fiataloknak katekézist.
A katekézis mai témája a Tanítványság volt. Fülöp püspök atya az elmélkedésének elején szólt egy pár szót rólunk, görögkatolikusokról, majd pedig a meghívásra, a krisztusi élet helyes követésére tért ki beszédében. Püspök atyánk 3 kérdése a csoportos beszélgetésekre a következők voltak: 1 kérdés: Mire, miért hív meg Isten?, 2. kérdés: Milyen tanítvány vagyok én?, 3. kérdés: Milyen kapcsolatom van a Szentírással?. Az elmélkedés után ezekről a kérdésekről beszélgettünk csoportvezetők segítségével. A csoportos punkták után kezdődött a szentmise, amit a mai napon Bíró László püspök úr tartott. Ezután következett az ebéd. Az ebéd után egy kis pihenőt tartottunk a nagy melegre való tekintettel, majd pedig fél hatkor elmentünk az Ifjúsági passióra, ami nagyon szép volt. A vacsora elfogyasztása után leültünk megbeszélni, hogy kinek milyen volt az eddig eltelt idő Pécsett. Majd elsétáltunk a dzsámihoz, visszafele pedig már a helyi görögkatolikus templomhoz mentünk, hisz ma volt a nyitott templomok éjszakája, és ez alkalomból tartott itt püspök atya egy Akathisztoszt (Mária himnusz). Hála Istennek szép számmal jöttek el a templomba, olyan sokan voltunk, hogy már be sem fért mindenki.

 

 


4. nap

A reggeli után elkezdődött a napi dicsőítés, amit a katekézis követett. Mivel Bábel Balázs atya megbetegedett, ezért a mai nap elmélkedését a helyi püspök atya, Udvardy György tartotta. E nap témája a Küldetés volt. A katekézis végén ismételten kaptunk 3 kérdést a püspök atyától: 1. kérdés: Mi az örömödnek az igazi oka? 2. kérdés: Mennyire vagy elégedett a hitéleteddel? 3. kérdés: Milyen lehetőségek vannak a jó hír továbbadására? Ezeket a kiscsoportos beszélgetéseken részletesen átbeszéltük, és egy pár szóval elmondhattuk véleményeinket. Ezek után következhetett a Szentmise, amelyet a mai napon dr. Márfi Gyula veszprémi érsek mutatott be. Homíliájában ő is a misszionáriusok fontosságára tért ki. A Szentmise végeztével kezdődhetett el az ebéd, majd egy kis pihenés után elkezdték görög társaim püspök atyánkkal együtt a vecsernyét. Fiataljaink között voltak olyanok, akik az esti szertartás után estéjüket a helyi stadionban töltötték, mégpedig a Pécs-Ferencváros labdarúgó meccsen. Ezután elmentünk megtekinteni a flashmobot, aztán pedig visszatértünk a dóm elé meghallgatni a Bolyki Brothers koncertet. A mai napot is egy mozgalmas táncházzal zárta le az ifjúság.



5. nap

Elérkezett az utolsó nap is mindenki sajnálatára. Reggel utrenyén vettünk részt, majd pedig Szent Liturgián a Xavér templomban. A szertartások után visszasétáltunk pihenni, hogy a mozgalmas délutáni programokon megújult erővel tudjunk résztvenni. Az ebéd után beletekintettünk a riói eseményekbe, ahol elkezdődött a záró Szentmise, melyet a Szentatya mutatott be. Fél 5-kor útnak indultunk a sportcsanokból a Dóm térre a zászlókkal együtt. A hosszú menet csaknem 2 órán át sétált be a belvárosba, folyamatos énekléssel. A megérkezés után kezdődött el a mi záró Szentmisénk, melyet Erdő Péter bíboros atya végzett. Bíoros úr homíliájában kitért a 3 katekézis mind a 3 pontjára, melyet a rendezvény ideje alatt hallottunk. A vacsora előtt bejelentették a következő találkozó helyét és idejét. Helye: Krakkó. Ideje: 2016. Ezek után következett a koncert, ami után fölsétáltunk a tettyei templomhoz, majd visszatértünk a szálláshelyünkre.




Hollik György

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert