HÍRARCHÍVUM

Lovaskocsis zarándoklat Máriapócsra

Lovaskocsis zarándoklat Máriapócsra
2013. augusztus 26. 10:49

Ebben az évben is és a hagyományt követve augusztus 17-én kora hajnalban indultunk útnak Máriapócsra, hogy köszöntsük Szűz Máriát Nagyboldogasszony ünnepén.

Induláskor Dalanics Zoltán parókus úrral közösen imádkozva kértük a jó Istent a zarándoklatunk megsegítésére, majd a lovasfogatok megáldása után útnak indultunk. A zarándoklaton 13 lovaskocsi vett részt, amelyeket virágokkal, szalagokkal és színes fényű lámpákkal díszítettünk. A zarándokok között fiatalok és idősek egyaránt voltak. Az út során Szűz Máriát dicsőítő énekeket énekeltünk. Megható volt látni, hogy ez a kis közösség milyen erős hittel, lelkesen indult útnak. Máriapócsra megérkezve parókus úr vezetésével köszöntöttük „a Pócsi szép templom csillagát”. Szállásaink elfoglalása után Papp György, a Hajdúdorogi Hagyományőrző Lovas Egyesület elnökének irányításával gulyáslevest készítettünk. Az ebéd elfogyasztása után finom borokat fogyaszthattunk, amelyet a Hajdúdorogi Ifjú Borbarátok ajánlottak fel. Este a pócsi temetőben imádkoztunk halottainkért Ihnáth János atya vezetésével, majd a kegytemplomban hajnalig tartó virrasztáson vettünk részt.

Másnap az ünnepi Szent Liturgián Keresztes Szilárd püspök vezetésével imádkoztunk a zarándoklaton résztvevőkért, családtagjainkért, az itthon maradottakért és az egyházunkért. A liturgia után Szűz Máriától elköszönve indultunk haza Hajdúdorogra. Városunk határában várt ránk és köszöntött minket a proseció. Így a több száz ember együtt vonult a székesegyház felé. Az úton haladva a házak ablakait virágokkal és égő gyertyákkal díszítették fel. A templomkertbe érve parókus úr örömét fejezte ki és köszönte meg az igen nagy számban való részvételt Hajdúdorog város lakosainak. Ezután a templomban hálát adtunk a jó Istennek, hogy megsegített a zarándoklat során.

Remélem Isten segítségével jövőre is el tudunk zarándokolni Máriapócsra, megőrizve ezáltal ezt a szép hagyományt!

Ifj. Pocsai György és felesége (Mária zarándokok)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert