HÍRARCHÍVUM

Évkezdő gondolatok…

Évkezdő gondolatok…
2013. szeptember 13. 09:17


Békesség e háznak!” (
Lk 10,5)
(az új nevelési évünk  jelmondata)

A Szent Liturgia első könyörgése: „Békességben könyörögjünk az úrhoz!”

Imádkozni is csak békességben tud az ember. Ahogyan a 2013-2014-es tanévre a tanévnyitó liturgián Isten áldását kértük, ugyan úgy kell majd a tanévzárón is egy szájjal és egy szívvel hálát adnunk az esztendő során Tőle kapott minden kegyelemért. Minden jónak kútfeje Ő!

A szép, új iskola beüzemelésében egy kicsit megfáradtunk. Nagyon jó volt a nyári szünet, erőt tudtunk gyűjteni, fel tudtunk készülni az új nevelési évre.

Lelkiigazgatót kaptunk Kicsák György paróchus atya személyében, aki élő kapocs intézményeink és az egyházközség között.

Büszkék lehetünk a szép új iskolánkra, a duplájára bővült óvodánkra; de mindezek csak tárgyi eszközök, kellékek ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. A kor igényeihez és a gyermeklétszámhoz sikerült igazítani a minket körülvevő tárgyi és személyi környezetet. Ez is fontos, de tudjuk jól „amit látok az csak kéreg, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan”!  Hitben elkötelezett új pedagógusok érkeztek közénk és erősítik nevelői közösségünket.

Ebben a gyorsan változó világban, amikor az iskolák körül erős hullámok (törvényi változások, gazdasági-morális válság) cikáznak, nekünk kell biztonságot teremteni és távlatokat adni a nevelőknek és növendékeknek.

Milyen jó, hogy a mi közös „hajónkon” velünk utazik Krisztus, aki képes a vihart lecsendesíteni, a lelkeket megnyugtatni. Nekünk nem egyszerű túlélési stratégiát kell kidolgozni, hanem hosszú távú terveink vannak, közös CÉLUNK van!

Együtt valósítottuk meg, együtt hoztuk létre ezt az INTÉZMÉNYT! A mustármag (gyerek) - mely a növényi magvak között a legkisebb – fává (több, mint 500 gyermeket számláló) intézménnyé terebélyesedett. Imádkozunk és dolgozunk azért, hogy „ép testben ép lélek” legyen. A Muzsika Zeneiskolával együttműködve biztosítjuk a gyermekek művészeti nevelését is.

Az óvodánkban 167 gyerek, 375 általános iskolás és a két gimnáziumi osztályban 37 növendék kezdte meg a nevelési évet, de folyamatosan vannak jelentkezőink minden intézményegységbe. Az óvodai beszoktatási időszak után közel 600 gyermekkel fogjuk zárni júniusban ezt az évet.

A megnövekedett intézmény nagyobb felelősség is egyben! Több felnőtt és gyermek munkáját kell összehangolnunk.

Kérjük mindenki segítségét abban, hogy a gyermekink testileg és lelkileg egyaránt minőséget kapjanak itt az iskolában és otthon a családokban is!

Fenntartónk biztosítja a korszerű infrastruktúrát, (szép, esztétikus osztálytermeket; tágas, két csoport befogadására is alkalmas tornatermet; uszodát;korszerű konyhát) lelki vezetőket,  a szakképzett, hitben elkötelezett pedagógusokat, akik az újfehértói közös lelki-és szakmai napon töltekeztek fel.

A hagyományokat követve a tanév elején az egész iskola, az első lelkinapon elzarándokol Máriapócsra, hogy közösen kérjük az Istenszülő oltalmát.

Teremtő Istenünk, aki egyszülött fiadban a legfőbb tanítót, Jézus Krisztust, a Béke Fejedelmét küldted el közénk, hálát adunk,  mert  napi küzdelmeink során megtapasztaljuk, hogy kiárasztod  ránk lelkedet, s  Szent  Lelked  által add, hogy valósággá váljék közöttünk  az egység,  a béke és  a szeretet!

Imádkozzunk azért, hogy közös munkánkat, törekvéseinket kísérje ebben a tanévben is az Isten áldása!

Szabó Bernát Sándorné
intézményvezető

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert