HÍRARCHÍVUM

II. Hajdúdorogi Görögkatolikus Ifjúsági Találkozó

II. Hajdúdorogi Görögkatolikus Ifjúsági Találkozó
2013. szeptember 26. 11:41

1990-ben, az országban elsőként Hajdúdorogon indulhatott újra egyházi iskolában a tanítás a Görög Katolikus Általános Iskolában. Majd rá egy évre megnyithatta kapuit a Görög Katolikus Gimnázium, melyben nagyon családias légkörben két gimnáziumi osztállyal indult el az oktató-nevelő munka.

Büszkeséggel tölt el bennünket végzett tanítványaink egymáshoz és alma materükhöz való ragaszkodása, szeretete, amely azt bizonyítja, hogy mi nem egy nagy létszámú iskola, egy „gyerekgyár”, hanem inkább egy nagy család vagyunk.

És ez a nagy család most vendégségbe, találkozóra hívta barátait. Nagy örömünkre az elmúlt években jelentősen gyarapodott a görögkatolikus iskolák száma. Tantestületünk tagjaiban felmerült, hogy jó lenne, ha az ezekben az iskolákban tanuló diákok és tanáraik évről-évre találkoznának, s a közös imádság után a diákok összemérnék erejüket, ügyességüket számot adva tantárgyi tudásukról, kreativitásukról, művészi tehetségükről, eltöltenének egy szép közös napot. S az ötletet tett követte. A centenáriumi évben került sor az I. HAGIT-ra, idén pedig szeptember 20-án rendeztük meg a második találkozót.

Miért is jó egy ilyen találkozó?  Fontos, hogy a diákok megtapasztalják, hogy nemcsak az ő iskolájukban vannak görögkatolikus fiatalok. Fontos, hogy érezzék, más fiatalok, náluk idősebbek is hozzájuk hasonló értékrend alapján élnek, dolgoznak, tanulnak. Hisz fontos küldetésük van mindannyiuknak. Példát, utat kell mutatniuk kortársaiknak, lámpásként kell világítaniuk.

A közös imádság és az igazgatói köszöntő után került sor az ügyességi, művészeti és tantárgyi versenyekre. Amíg a zsűrik, a versenybizottság tagjai értékelték a bemutatott produkciókat, javították a beadott dolgozatokat, addig a fiataloknak Treszkai László tanár úr rendhagyó fizikaórát tartott, Monostory Viktória tanárnő vezetésével pedig lehetőségük volt rézkarc nyomtatásra az iskola aulájában. A bátrabbak kipróbálhatták Lovas Zoltán tanár úr felügyelete mellett az airsoft fegyverekkel való célba lövést is.

A nap végén értékeltük a versenyeket, átadtuk az elismerő okleveleket, jutalmakat. Az eredményhirdetést és a közös imádságot követően úgy búcsúztunk a fiataloktól, a résztvevő iskoláktól, hogy jövőre veletek ugyanitt.

Ezúton is szeretném megköszönni az iskoláknak, hogy elfogadták meghívásunkat; a pedagógusoknak, hogy felkészítették, elkísérték tanítványaikat; pedagógustársaimnak pedig a verseny sikeres szervezése és lebonyolítása érdekében végzett áldozatos munkájukat.   

Debreczeni Csaba
igazgató

HAGIT versenyeredmények

Kémia:

1.helyezett: Hudák Noémi (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza)

2. helyezett: Kiss Lilla (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, Hajdúdorog)

3. helyezett: Baksa Evelin (Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Kisvárda)

 

Biológia:

1. helyezett: Macsi Beatrix (Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád)

2. helyezett: Miló Martin (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó)

3. helyezett: Illés Ádám (Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony)

Hittan:

1. helyezett Bárány Fruzsina, Kapitány Virág, Tóth Péter (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza)

2. helyezett: Dalanics Eszter, Oláh Fanni, Debreczeni Dávid (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola Hajdúdorog)

3. helyezett: Krakk Bíborka, Papp Letícia, Hódos Viktória (Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Kisvárda)

 

Angol tantárgyi verseny

1. helyezett: Lakatos Boglárka, Dzsula Klára, Szabó Patrícia (Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola Nyíradony)

2. helyezett: Horváth Adél, Lukács Dávid, Pósán Ákos (Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola Nyíracsád)

3. helyezett: Kiss Johanna, Lipcsák Zoltán, Béres Nándor (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza)

 

Német tantárgyi verseny

1. helyezett: Papp Glória (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza)

2. helyezett: Sólyom Tibor (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza)

3. helyezett: Tóth Ivett (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza)

 

„7 próba” ügyességi verseny (sport)

Lányok:

1. helyezett: Pogácsás Alíz (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola Hajdúdorog)

2. helyezett: Barnucz Viktória (Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola Nyíradony)

3. helyezett: Szegedi Zsuzsanna (Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Hajdúdorog)

Fiúk:

1. helyezett: Tóth Gábor (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza)

2. helyezett: Suga Miklós (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Újfehértó)

3. helyezett: Alexa Balázs (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza)

 

Földrajz tantárgyi verseny:

1. helyezett: Szokolai Ágnes (Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Kisvárda)

2. helyezett: Fernandez Tulucz Benjamin (Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debrecen)

3. helyezett:Ivánta Ferenc (zent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola Nyíradony)

 

Matematika tantárgyi verseny:

1. helyezett: Anducska Anna, Daróczi Sándor, Dénes György (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Újfehértó)

2. helyezett: Szabó Fanni, Kerti Balázs, Oláh László (Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola Nyíradony)

3. helyezett: Terdik Márta, Büte Lili, Ujfalusi Gergő (Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola Nyíracsád)

 

Magyar irodalom: Felolvasó verseny

1. helyezett Szegedi István (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola Hajdúdorog)

2. helyezett: Mészáros Lilla (Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debrecen)

3. helyezett: Szarvas Boglárka (Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Kisvárda)

Népdaléneklési verseny 5-6. évfolyamon:

Arany minősítést szerzett:

Seszták Bence, Bodnár Farkas, Kiss Benjamin (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza)

Rokolya énekegyüttes: Fejérvári Dóra, Fejérvári Fanni, Petrus Kincső (Szent Bazil Görögkatolikus Általánlos Iskola Hajdúdorog)

Ezüst minősítést szerzett:

Hutka Anna, Bányai Boglárka, Kapaló Inez (Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola)

Vajda Zsanett, Vajda Anna, Sólyom Antónia (Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola Nyíradony)

Népdaléneklési verseny 7-8 évfolyamon:

Arany minősítést szerzett:

Rezeda énekegyüttes: Kiss Réka, Molnár Éva, Kökényesi Orsolya - Szent Bazil Görögkatolikus Általánlos Iskola Hajdúdorog

Ezüst minősítést szerzett:

Bánszki Réka, Kapitány Virág, Kiss Johanna, Papp Glória - Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza

Bronz minősítést szerzett:

Demkó Anasztázia, Szilágyi Zsófia, Szabó László, Szakállas Csaba Renátó - Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 

Rajzpályázaton kiemelkedő teljesítményt nyújtottak:

Monostory Zselyke 2. osztály,Horváth Pál 7. osztály, Krakk Bíborka, Tóth Adrienn  8. osztály (Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Kisvárda)

Keczán Lili, Bodogán Zsófia 8. osztály (Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola Nyíradony

Galambvári Gréta 5. osztály, Csécsi Marcell 6. osztály (Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola)

Sütő Fruzsina 6. osztály (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Újfehértó)

Bencze Botond 6. osztály (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola Hajdúdorog)

Csóka Eszter, Vincze Zsuzsanna, Véghseő Tamás, Zarándi Dóra 2. osztály

Csorba Dorottya,  Hajling Panni 5. osztály

Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert