NEWS ARCHIVE

Megalakult az egyházmegyei központi kórus

Megalakult az egyházmegyei központi kórus
2010. február 2. 21:09

Több mint húszan gyűltünk össze a Szent Kereszt Görögkatolikus Központi Kórus alakuló eseményén, január 24-én az Egyetemi Lelkészség kollégiumában Budapesten. Mindenki, aki ott volt hitet tett amellett, hogy szándékában áll legjobb tudása szerint énekelni ebben az együttesben, vállalja a havi egy próbát és a köztes időben szorgalmasan gyakorolja a kiadott kórusműveket.

Gulybán Gergely kollégiumigazgató köszöntője után elmondtam a kórussal kapcsolatos szakmai elképzelésemet, majd ezek után röviden mindenki bemutatkozott, s végül a Tebenned örvendez… kezdetű énekünk háromszólamú feldolgozását vettük munkába, kifejezetten reménykeltő eredménnyel. A kórus titkári teendőit a Fő utcai közösséghez tartozó Trócsányi Zsolt fogja ellátni, ő tartja kézben a sokfelől érkező tagság technikai jellegű problémáit, az időpontok egyeztetését, valamint a kották és a tanuláshoz segítségül szolgáló CD-felvételek elkészítését.

Több kórustársunk jelezte, hogy még vannak távollévők, akik ugyancsak nagyon óhajtják ezt az imádságos és komoly munkát, reméljük, hogy velük együtt már több mint harmincan lehetünk együtt a következő próbán: február 28-án, vasárnap 15 órakor. Most is sokan ottmaradtak Gergely atya vezetésével a kápolnában végzett vecsernyén. Ez nagyon jó, hogy a munkás együttlét után közösen tudunk minden próba után zsolozsmázni.

Adja Isten, hogy az alakuló együttlét bensőségesen finom hangulata kísérné végül a Püspök Atya által életre hívott központi kórusunk életét.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert