NEWS ARCHIVE

Kassán tartják a keleti rítusú katolikus püspökök éves találkozóját

Kassán tartják a keleti rítusú katolikus püspökök éves találkozóját
2013. október 15. 13:53

Az október 17. és 23. között rendezendő találkozó helyszínéül azért Kassát választották, mert Szent Cirill és Metód 1150 évvel ezelőtt érkezett a mai Szlovákia területére.

A 14 keleti rítusú európai katolikus egyházat képviselő püspökök megbeszéléseinek fő témája: a kultúra evangelizálása, az evangélium inkulturációja. A főpásztorok felelevenítik Szent Cirill és Metód evangelizáló missziójának történelmi vonatkozásait, és megvitatják az Egyház előtt álló mai kihívásokat. A találkozó során a jelenlévők meglátogatják a Kassai Teológiai Fakultás által szervezett bizánci művészeti kiállítást. A rendezvény nem nyilvános, de a liturgikus szertartásokon részt vehetnek az érdeklődők.  

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa által támogatott találkozón részt vesz Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke, valamint Szvjatiszlav Sevcsuk, az ukrán görögkatolikus egyház vezető érseke. Előadást tart többek között Jozef Tomko bíboros, a Népek Evangelizációja Kongregációjának nyugalmazott prefektusa; Cyril Vasil’ érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára; Dimitriosz Szalachasz, a görögországi bizánci rítusú katolikusok apostoli exarchája, valamint a kassai Kelet-Nyugati Lelkiségi Központ részéről Juraj Dufka SJ, aki a művészet evangelizációban betöltött szerepéről fog beszélni. 

CCEE/Magyar Kurír

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert