NEWS ARCHIVE

A házasság hete - az elköteleződés ünnepe

A házasság hete - az elköteleződés ünnepe
2010. február 4. 10:00

Ha egy állat- vagy növényfajt a kihalás fenyeget, ha egy természeti érték veszélybe kerül, védetté nyilvánítják. A védett természeti kincsek arra figyelmeztetnek: eltűnhet, ami érték.

Vannak olyan életformák is, amelyek értéket hordoznak – és eltűnőben vannak. Csak két adatpár a KSH friss jelentéséből: míg 1980-ben 80.331 házasságot kötöttek Magyarországon, addig 2007-ben 40.842-t. Míg 1980-ban 27.797 házasság végződött válással, addig 2007-ben 25.160. Azaz míg a házasságok száma feleződött, a válásoké alig csökkent: 2007-ben 1000 házasságra 616 válás jutott. Lehet, hogy védetté kellene nyilvánítani a házasságot mint életformát?

A házasság hete rendezvénysorozata annyit szeretne elérni: figyeljünk egy kicsit jobban erre a kihalóban lévő életformára. Mint a védett növényekre. Ne tapossuk, ne cibáljuk; ha tehetjük, óvjuk. Magyarországon harmadik alkalommal rendezik meg a házasság hetét – február 14-hez, azaz Bálint napjához, vagyis a szerelmesek ünnepéhez kapcsolódóan. A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, az ötletgazda ismert egyházi vezetőket, közéleti személyiségeket, politikusokat is megnyert arra, hogy nyilvánosan is emeljenek szót a házasság mellett. Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz. A fő cél: olyan pozitív kampány kiterjesztése az egész országra, mely értéket és méltóságot ad a házasság intézményének. Olyan széleskörű összefogás, mely maga mellé tudja állítani a hasonló értékeket valló közéleti személyiségeket és a médiát is.

Az idei évben a házasság hete központi témája az elköteleződés.

A rendezvények „arcai”: Süveges Gergő (MTV) és felesége, Rudan Margit.

A központi programok mellett számos helyi kezdeményezés kapcsolódik a rendezvényekhez.

Bővebb információ: www.hazassaghete.hu

A szervezők elérhetősége, interjúlehetőség:
Péterfai János (70/3384497)
Szuhánszky Gábor (30/9999952)
Pintér Márta (20/8242791)


Köszönettel:
Süveges Gergő, az MTV műsorvezetője
gergo.suveges@mtv.hu, 30/3365282

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert