HÍRARCHÍVUM

Rómába zarándokolnak katolikus cigány testvéreink

Rómába zarándokolnak katolikus cigány testvéreink
2013. november 6. 08:08

Tíz évvel ezelőtt a magyarországi romák egy közel 200 fős csoportja elment Rómába az azóta boldoggá avatott II. János Pál pápához. A Szentatya kitüntetett szeretettel fogadta a magyar cigányok csoportját, énekét, és megáldotta az általuk erre az alkalomra készített keresztet.

Most, tíz évvel az emlékezetes találkozás után a magyarországi cigányság képviselői újra elzarándokolnak Szent Péter sírjához és a Szentatyához. Megköszönik a tíz évvel ezelőtti találkozást, kifejezik hűségüket Krisztus és az Ő Egyháza iránt, és kifejezik örömüket, hogy 2016-ban reményeink szerint Magyarországon is üdvözölhetjük a Szentatyát.

A zarándoklat fő védnökei Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Roma Pasztorációs Bizottságának elnöke.

A görögkatolikusokat közel 30 fő képviseli az egyházmegyéből és az exarchátusból. Vasárnap este fél nyolckor a Szent István Bazilikában közösen imádkoztunk a zarándoklat sikeréért. A szentmise végén Kocsis Fülöp püspök atya szólt jelenlévőkhöz. Útnak indító gondolataiban elmondta, hogy a zarándoklatnak mindig vannak nehézségei, terhei, amit el kell viselni, de mindig ott a cél előttünk. Amely most nem más, mint Róma, az örök város, a Ferenc pápával, a szegények pápájával való találkozás. Atanáz püspök atya az útrakelők imádságával és szentelt vízzel való megáldásával indította útjára a zarándokokat és Ő is buszra szállt. Keresztes Szilárd püspök pedig Rómában csatlakozik.

A tervezett program szerint, hétfőn kora délután érkeztek meg Rómába. Hétfőn és kedden szervezett városnézésen, majd szerda délelőtt a pápai kihallgatáson vesznek részt, melyre Székely János, Orosz Atanáz és Keresztes Szilárd püspök vezetésével érkeznek.

A Szentatya beszéde végén röviden fogja köszönteni a magyarországi katolikus cigányok csoportját, akik a cigány himnusszal köszöntik majd a Ferenc pápát.

Isten áldása kísérje a zarándoklókat!

Juhász Éva

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert