HÍRARCHÍVUM

Ferenc pápa köszöntötte a magyar cigányok nemzeti zarándoklatát

Ferenc pápa köszöntötte a magyar cigányok nemzeti zarándoklatát
2013. november 6. 12:30

A 10 évvel ezelőtti zarándoklat után a magyarországi cigányság egy csoportja újra elzarándokol Rómába, akik közül közel 30 fő képviseli a Hajdúdorogi Egyházmegyét és a Miskolci Apostoli Exarchátust. A csoportot elkísérte Orosz Atanáz és Keresztes Szilárd püspök is. A zarándokok szerda délelőtt részt vettek a pápai audenciát, melynek végén a Szentatya köszöntötte őket, akik a cigányhimnusszal üdvözölték Ferenc pápát.



„Szeretettel köszöntöm a magyar cigányok nemzeti zarándoklatának résztvevőit, akik Székely János püspök atya vezetése alatt érkeztek meg.

Elhoztátok magatokkal azt a keresztet, amelyet tíz évvel ezelőtt ugyanezen a téren Boldog II. János Pál áldott meg. Krisztus keresztje, amely a szeretet, a könyörület és a kiengesztelődés hatékony jele, legyen a remény és az erő forrása Számotokra, hogy népetek körében apostolkodhassatok.

Szívből adom Kedves Mindannyiotokra apostoli áldásomat.”

a Vatikáni Rádió honlapjáról

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert