NEWS ARCHIVE

Kápolnamegáldás a Huszár-telepen

Kápolnamegáldás a Huszár-telepen
2013. november 27. 13:34

A Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tevékenysége nem merül ki a rájuk bízott gyermekek oktatásában, nevelésében. Fontosnak tartjuk a család, a szülők gondjainak lehetőségeinkhez mért orvoslását, az évekkel ezelőtt elindult teleppasztoráció folytatását, a közösségépítést. Halász Krisztina felismerte, hogy ehhez azonban szükség van egy helyre, ahová tartozhatnak, egy kápolnára, ahol szertartásokat végezhetnek. Hülvely Zoltán atyával együtt azon dolgoztak az elmúlt egy évben, hogy a Huszár-telep mihamarabb kápolnával büszkélkedhessen.

Fülöp püspök atya november 21-én, az Istenszülő templomba vezetésének ünnepén, a Huszár-telepen élők és dolgozók nagy örömére megáldotta a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola kápolnáját. Ezentúl az iskolai ima alkalmak és a csütörtöki felnőtt hittan mellett az itt élőknek minden vasárnap lehetőségük nyílik görögkatolikus szertartáson való részvételre, köszönhetően a papnevelő intézet elöljáróinak, akik vasárnaponként 11 órától fogják vezetni a szertartásokat.

Püspök atya rávilágított beszédében, hogy mennyire fontos meghallani az Úr szavát szívünkben, s hogy ehhez nagyban hozzájárul az Úr házában töltött idő. Erre kaptak most meghívást a Huszár-telepen élők a most megáldott, egyre szépülő és gazdagodó kápolnában.

Boros András

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert