HÍRARCHÍVUM

Isten pénze – Karácsonyi színdarab a Szent Atanáz főiskolán

Isten pénze – Karácsonyi színdarab a Szent Atanáz főiskolán
2013. december 18. 14:45

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola december 20-án színházteremmé alakul. A főiskola hallgatói, a papnövendékek és más tanintézményekből meghívott szereplők varázsolják szemeink elé 200 éve született Charles Dickens Karácsonyi ének című regényéből írt musicalt. 

A darab főhőse az öregedő milliomos, Ebenezer Scrooge, önző, kapzsi, megkeseredett ember. A történet időpontja karácsony, illetve több karácsony is, hiszen hősünket halott üzlettársának szelleme ekkor látogatja meg, és időutazásra invitálja életének korábbi szentestéire. Scrooge múltbéli karácsonyai filmként peregnek le szemei előtt, és emlékeiben kalandozva eszébe jut, hogy mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, amiért lelkesedni tudott.

Szeretettel hívjuk meg Önt és kedves családját a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára, ahol az előadás bemutatásra kerül.

Az aulában kihelyezésre kerül egy adományláda, amelybe szeretettel várjuk jószívű adományaikat!

Az előadás időpontja: 2013. december 20. 19.30

A belépés díjtalan.

Egy kis ízelítő a musicalből:

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert