HÍRARCHÍVUM

Velünk az Isten! – Duna-szentelés Budapesten - VIDEÓVAL FRISSÍTVE!

Velünk az Isten! – Duna-szentelés Budapesten - VIDEÓVAL FRISSÍTVE!
2014. január 13. 10:39

Vízkereszt alkalmából 2014. január 6-án Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke a Batthyány téren megáldotta az ország egyik fő folyójának, a Dunának a vizét. A főpásztor a vízszentelés után mondott beszédében kiemelte: Vízkereszt ünnepe fel kell hívja figyelmünket arra, melyet nem szabad soha elfelejtenünk, hogy Isten velünk van mindig. Majd hozzátette: Miként a Duna megáldott cseppjei szétáramlanak, de az áldás rajtuk marad, ugyanígy most mi is visszatérünk hétköznapjainkba, ám az áldás ott marad rajtunk is, mely be kell töltse életünket. 

A szertartás végén Kocsis Fülöp püspök a megszentelt Duna vizével megáldotta a hozzá járuló híveket.

fotó: Zadubenszki Norbert

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert