NEWS ARCHIVE

A vigasság órája – Görögkatolikus Farsangi Bál 2014

A vigasság órája – Görögkatolikus Farsangi Bál 2014
2014. február 9. 21:25

Mindennek megvan a maga órája! Sokszor jutnak eszünkbe a Prédikátor könyvének szavai, melyek a mának értelmét, a jelenlét erejét, a konkrét valóságban rejlő örömöt és nehézséget egyaránt az Istenbe vetett hitünk gazdagságába helyezik bele. Istennek kedvesek lehetnek azok a helyénvaló órák, amelyben a keresztény ember, fiatal és idős, nő és férfi, tud egymásnak örülni, együtt táncolni és beszélgetni. Egyszerűen felfedezni és megélni azt a vidámságot, mellyel életünket a Teremtő megajándékozza. Ennek a vidámságnak, kikapcsolódásnak, találkozásnak immár évek óta kitűnő lehetőséget biztosít a hagyományosan a nagyböjt előtt, a farsangi időszakban megrendezett Görögkatolikus Farsangi Bál.

Idén február 8-án gyűltek össze a görögkatolikus hívek népes számban a nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnokban, hogy együtt, kiszakadva a hétköznapokból helyet adjanak a mulatozásnak. A bál a hagyományokhoz híven püspöki vecsernyével és a hajdúdorogi görögkatolikus gimnázium végzős diákjainak a nyitótáncával vette kezdetét, majd az egész éjszakás vidámságot a Szívtiproll együttes zenészei, a Bürkös Együttes táncháza, Bihari Gellért stand up-ja és a sztárvendég, Szikora Robi R-Go-ja biztosította.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert