HÍRARCHÍVUM

Megjelent a Mi családunk következő száma – Keresse templomainkban!

Megjelent a Mi családunk következő száma – Keresse templomainkban!
2014. március 11. 13:33

Közösségünkbe jár. Kicsit több, mint egy éve halt meg a felesége agydaganatban.

Dolgozik ezerrel, nem csak azért, hogy megéljen, hanem mert érti-tudja és szereti a munkáját. Nem hagyja, hogy szellemi teljesítménye romoljon. Fontos a vállalatánál az, amit ő nyújtani tud. Testét heti három hajnali úszással karban tartja. Fia egészséges apa támogatására számít, különösen az édesanyja elvesztése után… Nem hiányzik a templomból, sem a szerdai kisközösségi összejöveteleinkről. Tudja, hogy a testi-szellemi erőfeszítések mit sem érnek lelki feltöltődés, azaz szentségek, közös imádkozás és Szentírás-olvasás, őszinte beszélgetések hiányában.

Persze, el-elsírja magát, nagyon szerette a feleségét. Mégis: ő számomra egy olyan ember, aki keresi, és többnyire meg is találja azt az egyensúlyt az életében, amely segíti nehézségei elviselésében, problémái megoldásában, örömei és eredményei teljes átélésében.

A mi családunk 2014. március-áprilisi számában szintén keres. A test-szellem-lélek egységét, az embert. Talán segíthetünk: keressük azt az  önmagunkat, amilyennek Teremtőnk álmodott!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert