NEWS ARCHIVE

Farsang és szereplőválogatás Szakolyban

Farsang és szereplőválogatás Szakolyban
2014. március 25. 09:11

Az Emberi Erőforrás Minisztérium és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával valósul meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az a program, amelynek célja, hogy fogyatékos embertársaink az egészségesek világában is bebizonyíthassák, hogy képességeik, és készségeik révén hasznos tagjai tudnak lenni a helyi közösségeknek. Az Új ÉFOÉSZ Tarnai Ottó Egyesület és a Mandala Dalszínház összefogásával Szakolyban és Nyíregyházán tartott előválogatás után 12 sérült gyerek vehet részt a Dalszínház előadásaiban teljes értékű szereplőként, illetve statisztaként. A kiválasztott fiatalok már együtt próbálnak egészséges társaikkal, és rövidesen a nagyközönség előtt is bemutatkoznak a Mandala előadásokon. A kezdeményezés arra a szakemberek által is támogatott és szorgalmazott elvre épül, hogy azok az enyhe fogyatékossággal élők, akik saját képességeik és erőfeszítéseik eredményeként megtapasztalják, hogy a teljes életet élők világában is képesek sikereket elérni, azok személyiségfejlesztése lényegesen eredményesebb, mint az olyan társaiké, akik csak és kizárólag a sorstársaik között töltik a mindennapjaikat. A szakolyi válogatás egybeesett a helyi Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthona által rendezett farsangi ünnepséggel. A kiválasztott fiatalok a zenés színdarabokban táncos, statiszta és énekes szerepet egyaránt kapnak majd. Mindannyiuknak sok sikert kívánunk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert