HÍRARCHÍVUM

Kalotaszeg gyöngyszemei – kirándulás Erdélyben

Kalotaszeg gyöngyszemei – kirándulás Erdélyben
2014. március 27. 14:44

Mindennek a kezdete egy pályázat volt, aminek a neve: „Határtalanul”. Ennek segítségével juthattunk el Erdélybe.

Az Oltalom Óvoda és Általános Iskola 18 tanulója vett részt ezen a tanulmányi úton 2014. március 13-től 15-ig.  Már napokkal az indulás előtt nagy lázban égett az osztály. Tervezgettük, hogy ki mit fog vinni, hogyan lesz az esti alvás, stb. Amikor eljött az indulás napja, nagyon örültünk. Az iskola előtt gyülekeztünk a szülőkkel együtt és vártuk, hogy felszállhassunk a buszra. Lassacskán mindenki megérkezett és készen voltunk az utazásra.

A buszozás nagyon jó hangulatban telt. Alig vártuk, hogy a határhoz érjünk, és hivatalosan is átérjünk Romániába. Odaértünk és egyfajta, hihetetlen nagy izgatottság lett úrrá rajtunk. Hosszú buszozás után Nagyváradra érkeztünk, ahol megismerkedtünk az idegenvezetővel, aki segítségünkre volt Erdély megismerésében. Nagyváradon megnéztük a római templomot és a mellette álló püspöki palotát is. Mindegyik elbűvölő volt.

Ezután Kalotaszentkirályra mentünk, ahol elszállásoltak bennünket. Külön házakban voltunk, ahol nagyon kedves emberek vártak minket. Ami szerintem mindenki tetszését elnyerte, az a Királyhágó volt. Gyönyörű kilátás fogadta az osztályt.

Második nap betekinthettünk az itteni oktatásba és sok új diákkal ismerkedhettünk meg. Kalotaszentkirályon az Ady Endre iskolába értünk, ahol pár mondatot hallhattunk az iskolai életről. Ezután a velünk egy idős gyerekekkel találkoztunk, akikkel egy játék keretén belül jobban meg is ismerhettük egymást.

Aztán elmentünk Kolozsvárra, ahol először a Házsongárdi temetőbe, majd a református templomhoz vitt utunk. Mikor ezeket megtekintettük, tovább mentünk Válaszútra, Körösfőre és Mérára. Mindenhol sok szép dolgot láthattunk, ami örökre megmarad bennünk és nagyon jó emlékként tekintünk rá vissza. Ez a nap is elrepült és már a harmadik nap következett.

A reggelt koszorúzással kezdtük a Szent István szobornál, ahol megemlékeztünk az 1848-49-es szabadságharc hőseiről. Ismét buszra ültünk és Zilah felé tartottunk. Mikor az itteni program véget ért, következő helyszínünk Nagykároly volt, ahol beléphettünk az elbűvölő Károlyi kastélyba. Bepillantást nyerhettünk a múlt régi eszközeibe, ruházatába. A vadásztrófeák is igazán elnyerték a tetszésünket. Bátran kijelenthetem a társaim nevében is, hogy ez a Kastély kívül-belül fantasztikus volt. Itt ért véget a háromnapos kirándulásunk.

Végül hazaértünk szerencsésen, ezernyi emlékkel és új információkkal. Hálásak vagyunk a szervezőknek, iskolánknak, hogy ilyen élményben lehetett részünk.

A támogatott program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. feladatait átvevő Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

 

Zhang Klementina
7. oszt. tanuló

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert