HÍRARCHÍVUM

Múlt és jövő találkozása – A Szent Korona érkezése és gyermekbúcsú Máriapócson

Múlt és jövő találkozása – A Szent Korona érkezése és gyermekbúcsú Máriapócson
2014. május 18. 21:26

A zord időjárás sem tudta elvenni a kedvét annak a közel kétezer gyereknek, akik május 17-én, szombaton elzarándokoltak Máriapócsra a minden évben hagyományosan megrendezett gyermekbúcsúra, mely ebben az esztendőben egybekapcsolódott egy jeles eseménnyel is: a Szent Korona másolata érkezett a kegyhelyre. A búcsú programja és a gyermekek számára megoldandó feladatok ennek szellemében egybefonódtak nemzetünk jelképével és a magyarság történetével: a kicsiny zarándokok a hit útját járhatták végig a pogányságtól a megtérésig.

A Szent Liturgia előtt a koronaőrök az ikonosztáz előtt ünnepélyesen elhelyezték a Szent koronát, melyet a szertartás végén körmenet keretében a Szűzanya kegyképe elé vittek át, ahol az érdeklődők vasárnap délig tekinthették meg. 


A Gyermekbúcsút megelőző hetekben több alkalommal megfogalmazódhatott a szülők és a gyerekek felé, mi is tulajdonképpen a Gyermekbúcsú. Fogalmazhattunk többek között ekképpen: Egy egyedülálló rendezvény, melynek keretein belül játékos módon megismerheti görögkatolikus hitének gazdagságát. Mondhatjuk? Igen. Hozzátéve, hogy az átlagos rendezvényeket az esős időjárás általában képes elrontani. A rendezvényeket igen, de a találkozásokat nem.

A Gyermekbúcsú nem csupán rendezvény, hanem egy természetfeletti találkozás. Hitre nevelésünk fontos mozzanata, hogyan készülünk fel egy ilyen találkozásra. Az Ámen görögkatolikus hittankönyvünk pl. a kicsiknek segít megfogalmazni kéréseiket a Szűzanya felé, hogy járjon közben Mennyei Atyánknál; az Örökségünk című felső tagozatos hittankönyv a Család témájában mutat az Istenszülő Szűz Máriára, mint mindnyájunk édesanyjára.  Minden hittanár fontos feladata, hogy gyermekeinkkel a hit valóságát éreztessük.  A matematika tanár a számegyenesre, a kémia tanár a periódusos rendszerre, mi pedig évről évre Máriapócsra mutatunk, ahol az Istenszülő Szűz Mária oltalmazó szeretete nem szűnik eltölteni minket.

A hit a gyermekek számára élmény és magatartás. A hit gyermekeink számára az elváltozott arcunk a szentség közelében. A keresztvetésünk. A meghajlásunk. Manapság sok szülő óvja gyermekeit a könnyektől, az esőtől, a naptól, csak éppen attól nem, ami a gyerekek lelkének nagyobb veszélyt jelent, amitől egyedül Szűz Mária oltalmaz, terítve kendőjét szüntelenül szívünk felé. Éreznie kell egy hittanos gyermeknek, hogy mi a zuhogó esőben is a fontosabb oltalmat keressük, és hittel énekeljük: „Oltalmad alá sietnek, Szűz Mária, híveid.” Az a kétezer gyermek, aki az elmúlt szombaton ellátogatott Máriapócsra, az igazi oltalmat találta meg.

Az idei Gyermekbúcsú különösen is megfogalmazta a gyermekek számára a hittel való találkozást. Olyan momentumokban, amelyek nem kivitelezhetőek hittanórán, egyházközségi életben. Újdonság volt, és remélem hagyományt fog teremteni, hogy történelmi alapokra helyezték a Gyermekbúcsú miliőjét. A honfoglalás utáni kor világába csöppentünk pogány magyarokként, majd végigjártuk a Megtérés Útját. A Szent Korona másolatát kísérő koronaőrök, az áldó imádságok, és ezrek egymáson át fölkapaszkodó himnusza hatékonyan szórta a hit magvait. Mennyi tanult történet, példázat foszlana feledéssé, ha nem éreznénk át ezeket a pillanatokat! A középkor jelentős városaiban izgalmas feladatok várták a gyerekeket, ahol a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola és a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda dolgozói példamutató kedvességgel fogadtak mindenkit, kicsalogatva a gyerek arcára a napot. Hittanár kollégáim nevében is köszönet a szervezőknek áldozatos munkájukért.

                                               Ács Zoltán

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert