HÍRARCHÍVUM

Papszentelés Máriapócson

Papszentelés Máriapócson
2014. június 30. 13:50

Péter és Pál főapostolok ünnepén, 2014. június 29-én Máriapócson Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök áldozópappá szentelte ifj. Zuró József diakónust.

Ifj. Zuró József 1985. június 21-én született Kisvárdán. A papságra készülve tanulmányait kezdetben Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, majd Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben végezte. A teológusi diplomát megszerezve Budapesten a Rózsák terei görögkatolikus egyházközségnél szolgált, majd tavalyi diakónusszentelését követően a Miskolci Apostoli Exarchátusba került Miskolcra. Újszentelt áldozópapként első állomáshelyeként a debreceni Attila téri görögkatolikus egyházközségben segédlelkészként kezdi meg papi szolgálatát.

A papszentelésen részt vett és homíliát mondott a zarándokcsoportjával vendégségbe érkező, s pappá szentelésének 50. évfordulóját ünneplő dr. Korzenszky Richárd, a tihanyi apátság perjele. 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert