HÍRARCHÍVUM

Országos bemutatkozás – EFOTT 2014

Országos bemutatkozás – EFOTT 2014
2014. július 24. 09:03

Az idei éven is megrendezésre került az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, más néven az EFOTT. Szakkollégiumunk is jelentkezett a fesztiválra, így lehetőséget kaptunk arra, hogy diákjaink és munkatársaink képviseljenek minket, bemutassák a kollégiumot és a cigány-magyar együttélésről szerzett tapasztalataikat. 

A Civil Téren lettünk elhelyezve, ahol standunk egy nagyszerű társaságba került. Szomszédjaink többek között a Szent Damján Tábor és az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány képviselői voltak.

A hét minden napján más és más szakkollégiumi hallgatók és dolgozók voltak kint a sátorban, megadva ezzel az esélyt, hogy minél többen részt vegyünk a fesztiválon, és minél többünkkel megismerkedhessenek a fiatalokat. Azon túl, hogy beszélgettünk az érdeklődőkkel, összeállítottunk egy totót, amely kérdései a cigányságra vonatkoztak. A kitöltők mind meglepődtek azon, milyen keveset is tudnak valójában a roma kultúráról, és előítéleteik mily nagymértékben befolyásolják világnézetüket. A nap végén a koncerteken sikerült kieresztenünk a gőzt, ahol az idő előrehaladtával egyre többen szólítottak meg minket, azt kérdezve: „Nem veled találkoztam véletlenül a Cigány Szakkoli sátrában?”.

Nagy örömöt okozott nekünk, hogy részt vehettünk az EFOTT-on, amellett, hogy jól éreztük magunkat rengeteg új ismerőst szereztünk, és esélyt kaptunk arra is, hogy leromboljunk párat a fiatalok előítéletei közül.

Köszönettel tartozunk az EFOTT szervezőinek a lehetőségért, a szakkollégium hallgatóinak és munkatársainak a szervezésért és részvételért. Reméljük, mindenki élményekkel gazdagon térhetett haza a fesztivál után! Kellemes nyarat kívánunk!

www.exarchatus.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert