HÍRARCHÍVUM

Mustármag tábor Tuzséron

Mustármag tábor Tuzséron
2014. augusztus 5. 08:30

A sorban a kilencedik tábor vette kezdetét Tuzséron 2014. július közepén, ahol az idén is közel félszáz gyerek táborozott – tuzsériak, dámociak, zemplénagárdiak, de még Erdélyből is érkeztek. A program most is színes, változatos, izgalmas volt. A tábornyitó liturgia is nem mindennapira sikeredett, hiszen Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar cigánypasztorációért felelős püspöke celebrálta a szentmisét. Prédikációjában beszélt Ceferinóról, de utalt arra is, hogy a gyerekek ne csak egymással találkozzanak a táborban, hanem Jézussal is. A szertartás végén egyesével megáldott minden táborlakót, majd közös vacsora következett.

Az elkövetkező napokban vendég volt a táborban egy motoros rendőr, mentős, tűzoltó, Sajben Zsolt atya és sokan mások.

Az idei tábor fő vezérelve a csodák köré épült. Beszélgettek a kenyérszaporításról, a kánai menyegzőről, a vihar lecsendesítéséről, a vakon született, a béna, a tíz leprás meggyógyításáról, valamint az Istenszülő Szűz Mária csodáiról is. A kézműveskedés, a sportolás, a táncház mellett bőven volt idő elmélkedni, közösen imádkozni, szertartásokon részt venni. 

Köszenet illeti önzetlen munkájáért Tóthné Veronikát és önkéntesekből álló kis csapatát, Klicsu Ferencet, a művelődési ház vezetőjét a helyszín biztosításáért, Tuzsér Község Önkormányzatát a gyermekek tanyáról történő szállításáért, s mindazokra kérjük Isten áldását, akik munkájukkal, előadásukkal, szolgálatatásukkal hozzájárultak a tábor sikeréhez. A tábor anyagi fedezetét a Hajdúdorogi Egyházmegye Cigánypasztorációs Bizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága biztosította.

Juhász Éva

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert