HÍRARCHÍVUM

A belsőima

A belsőima
2010. március 5. 07:59

Február 16-án este, a debreceni Szent József Gimnáziumban megtartott belsőima gyakorlaton vettem részt. Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök úr vezetésével zajlott az előadás.

Először is ott kezdeném, hogy a résztvevők nagy száma és összetétele igen nagy örömmel töltött el. Szinte minden korosztály képviseltette magát.

Pár mondatban a saját gondolataimat szeretném leírni. Körülbelül egy éve kezdtem a Jézus-imát közelebbről megismerni a lelkipásztorom segítségével, ami számomra igen nehéz feladatnak bizonyult. A püspök úr bevezetőjében is hallottuk, hogy a gondolataink nagyon sokszor megakadályoznak bennünket annak az elérésében, hogy a szívünkig eljuttassuk a tiszta lelket. Sajnálatos módon, de én még nem jutottam el erre a szintre. Istennek hála az Úr Jézus ennek ellenére megajándékozott engem apró kegyelmekkel. Aki ezt a belső imát szeretné gyakorolni, az sok bizalommal legyen telve. A Szentlélekbe vetett hit, erős akarat, az Úr Jézus iránti szeretet, legyen nagyon-nagyon erős. Ha ez a három feltétel megvan, akkor remélheti, hogy közelebb juthat az áhított érzéshez.

A püspök úr ima előtti bevezetője lelkemig hatolt és hozzá segített ahhoz, hogy a 2×20 perc e napból mélységes nyugalomban teljen el.

Végül el szeretném mondani, hogy második alkalommal vettem részt ilyen jellegű ima gyakorlaton. Felvetődött bennem az a gondolat, hogy milyen jó lenne a közeljövőben, és több alkalommal is megismételni a találkozókat. Szerintem igen hasznos lenne, hogy ezek az emberek — a belső ima gyakorlói — jobban megismerjék egymást, ez által lelkiekben gazdagodjanak. Ha lehetőség lenne személyes kapcsolat kialakítására, az közelebb hozhatná az embereket egymáshoz.

Számomra ezt jelentette a belsőima gyakorlaton részt venni.

Dicsőség a Jézus Krisztusnak!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert