NEWS ARCHIVE

Fülöp püspök a Szentatyával találkozott

Fülöp püspök a Szentatyával találkozott
2014. október 3. 08:39

Október 1-jén, az Istenszülő oltalmának ünnepén személyesen találkozhattam Ferenc pápával. Átadtam neki a magyarországi görögkatolikusok köszöntését. Beszélgettünk az egyház fejlődésének fontosságáról. Átadtam neki egy 33 szemes csotkit, amelyet a dámóci szerzetes nővérek készítettek számára. Láthatóan tudta, hogy mi ez, és nagyon örült neki. Kértem, hogy imádkozzon értünk és a magyarországi szerzetesekért. Ő pedig tőlünk kérte az imáinkat, mert nagyon rászorul. Erről biztosítottam is.
Volt még egy feladatom. Az Argentinában élő Diego és Dávid szerzetesatyák kérték, hogy az ő köszöntésüket is tolmácsoljam. (Diego atya egyébként egy évvel ezelőtt nálunk, Magyarországon is járt.) Elmondtam Ferenc pápának, hogy a két atya szeretettel köszönti. Megörült a nevüket hallva, s azt remélte, hogy ők is itt vannak a kihallgatáson. Mondtam, hogy csak elektronikus kapcsolatban voltam velük. Ezen a második képen éppen azt magyarázza nekem a pápa, hogy két igen nagyszerű emberről van szó. Ebben is megegyeztünk.

Az Istenszülő oltalma ünnepének különleges ajándéka volt ez a találkozás. Eszembe jutott az aznap reggel énekelt imádság:
"... mint Isten anyja, te ékesíted föl ünnepedet csodákkal, hogy mindnyájan örvendve énekelhessük az Urat és magasztaljuk  ​

őt mindörökké." (Utrenyei kánon, VIII. óda)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert