NEWS ARCHIVE

Hazánkba érkezik az ifjúsági világtalálkozók keresztje – November 3-án Hajdúdorogon fogadják fiataljaink

Hazánkba érkezik az ifjúsági világtalálkozók keresztje – November 3-án Hajdúdorogon fogadják fiataljaink
2014. október 31. 08:56

1984-ben – az első ifjúsági világtalálkozó alkalmával – a fiatalság ajándékot, s vele feladatot kapott Szent II. János Pál pápától. A fiatalok pápája a mára a találkozók jelképévé vált keresztet e szavakkal adta át a résztvevőknek: „Szeretett fiatalok! A Szentév végén rátok bízom ennek az ünnepi évnek a szimbólumát: Krisztus Keresztjét! Hordozzátok a világban mint Krisztus emberiség iránti szeretetének valóságos szimbólumát, és hirdessétek mindenkinek, hogy egyedül Krisztusban, aki meghalt, de feltámadt a halálból, lelhetünk üdvösséget és megváltást.”

A keresztet a két találkozó között a fiatalok körbehordozzák országaikban, hogy a találkozó előtt egy évvel a vendéglátó ország ifjúságára bízzák. A kereszttel 2003 óta együtt zarándokol a szintén II. János Pál pápától kapott Salus Populi Romani-ikon is, a Ferenc pápa által is annyira kedvelt, a római Santa Maria Maggiore bazilikában található Mária-ikon másolata.

A négy méter magas fakeresztet és a vele zarándokló ikont Románia fiataljai adják át magyar testvéreiknek november 2-án, Nyíregyházán, püspöki szentmise keretében. Az ifjúsági világtalálkozók szimbólumai ezt követően két hétig zarándokolnak a hazai egyházmegyékben, ahol katekézisekkel, tanúságtételekkel kísért ifjúsági imaesteken találkozhatnak velük az érdeklődők. A keresztet és az ikont november 15-én, Kassán püspöki szentmise keretében veszik át a következő befogadó ország, Szlovákia fiataljai.

Helyszínek és időpontok:

November 2. (vasárnap): Nyíregyháza – Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház
16:30 A kereszt és az ikon ünnepélyes fogadása
17:00 Szentmise. Főcelebráns: Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke

November 3. (hétfő): Hajdúdorog

17:00 Püspöki vecsernye a Hajdúdorogi Székesegyházban

18:00 A kereszt átvitele a Szent Bazil Oktatási Központ Középiskolájába

18:30 Képes beszámoló az IVT-ről és kedvcsináló a Krakkói találkozóhoz

19:00 Virrasztás, zsoltározás a kereszt körül


November 4. (kedd): Szeged – Fogadalmi templom
19:00 Szentmise. Főcelebráns: Kondé Lajos atya, a Szeged-Belvárosi Plébánia plébánosa

November 5. (szerda): Kecskemét – Szent Miklós-templom
18:00 Szentmise. Főcelebráns: Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke
19:00 A kereszt és az ikon fogadása

November 6. (csütörtök): Székesfehérvár – Szent Imre-templom
18:00 Püspöki szentmise (főcelebráns: Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke) és elsőcsütörtöki szentségimádás az ifjúságért

November 7. (péntek): Szombathely – Székesegyház
17:00 Szent Márton-vesperás
Lampionos felvonulás a Szent Márton-szoborhoz
20:00 Kereszthódolat szombathelyi ifjúsági közösségek vezetésével 

November 8. (szombat): Szombathely - Székesegyház
10:00 Ünnepi Szent Márton-szentmise. Koncelebrált szentmisét mutat be az egyházmegye papságával Veres András, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke. A szentmise szónoka Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye püspöke.

November 8. (szombat): Győr – Szent Imre-templom
9:00-20:00 Ifjúsági lelkigyakorlat
18:00 Záró szentmise (főcelebráns: Pápai Lajos, a Győri Egyházmegye püspöke), majd gyertyás körmenet

November 9. (vasárnap): Veszprém – Bazilika
10:00 A kereszt és az ikon fogadása
10:30 Szentmise (főcelebráns: Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke), majd imaóra
14:00 A Viva Voce ifjúsági énekkar énekel az ifjúsági világtalálkozók dalaiból
15:00 Ifjúsági keresztút a belvárosban

November 9. (vasárnap): Budapest – Országúti ferencesek
19:00 A kereszt fogadása
19:30 Ifjúsági szentmise. Főcelebráns: Fr. Dobszay Benedek OFM, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke
20:30 Szentségimádás dicsőítéssel, tanúságtételekkel

November 10. (hétfő): Budapest – Árpád-házi Szent Margit-templom
19:00 Ifjúsági szentségimádás

November 11. (kedd): Budapest – Óbudai Szaléziak, Segítő Szűz Mária Lelkészség
18:00 Szentmise, majd virrasztás

November 12. (szerda): Pécs – Székesegyház (Kőtár)
18:00 A kereszt fogadása. Tanúságtételek és könnyűzenei koncert. Agapé és kötetlen beszélgetés
19:30 Egyetemista hittan 

November 13. (csütörtök): Budapest – Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János-templom
18:00 Szentmise
19:00 Ifjúsági imaest

November 14. (péntek): Miskolc
Délelőtt: a kereszt és az ikon fogadása a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban, majd a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégiumban
13:00 Imaalkalom a miskolci minorita templomban
15:00 Körmenet a minorita templomtól a Mindszenti Plébániáig
16:00 Ifjúsági imaest helyi közösségek, lelkiségi mozgalmak vezetésével tanúságtételekkel, az ifjúsági világtalálkozók énekeivel
18:30 Szentmise a Mindszenti templomban. Főcelebráns: Palánki Ferenc, az Egri Főegyházmegye segédpüspöke, az MKPK ifjúsági referens püspöke
19:30 Szentségimádás, virrasztás a kereszt körül

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert