HÍRARCHÍVUM

Vasile Bizău püspök Szatmárnémetiben

Vasile Bizău püspök Szatmárnémetiben
2014. december 8. 09:26

2014. december 6-án, Csodatévő Szent Miklós napján tartotta templombúcsúját a Szatmárnémeti Szent Miklós Egyházközség. A Szent Liturgiát Nm. és Ft. Vasile Bizău máramarosi megyéspüspök vezette, közel 20 áldozópap koncelebrálásával. A környező falvakról és a határokon túlról is érkeztek hívek. A színig töltött templomban jelenlévőket a főpásztor magyarul köszöntötte, majd románul folytatta szentbeszédét. „Kettős ünneplésre gyűltünk ma össze. Elsősorban azért mert Szent Miklóst, a templom és az egyházközség védőszentjét köszöntjük, másrészt mert hálát adunk, azért a 25 évért, amelyben egyházunk – hosszú évekig tartó üldöztetés után ismét – szabadon gyakorolhatja vallását” – mondta. Majd felhívta a figyelmet arra, milyen sok közös vonás van, Szent Miklós kora és a jelen kor között. Az ünnep szentjének két erényén – a jóságon és a szelídségen – keresztül mutatta be, mennyi mindenre tanít ő bennünket, hiszen úgy tudott titokban jót tenni, hogy egyrészt nem várt elismerést, másrészt annyira közismertté vált, hogy ma is az ő nevében igyekszik mindenki adakozni tenni. Az ünnepi evangélium szavaival pedig rávilágított arra, mit jelentett Szent Miklósnak, hogyan tapasztalta meg egyházunk a megpróbáltatás, kommunizmus és nélkülözés idején, és miként kell értenünk ma azt, hogy „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa”. A Szent Liturgia végén körmenet, miroválás és antidór-osztás is volt.

A negyed évszázad után történő hálaadás abban is megmutatkozott, hogy a templombúcsúra már október 9-től, minden héten Szent Miklós Nagykilenceddel készültek az egyházközség hívei. 1989-ben a Szatmárnémeti Szent Miklós egyházközség volt az első, a partiumi görögkatolikus közösségek között, amely ősei hitére visszatért s ezt 25 évig, minden templombúcsú alkalmával, triduum keretében történő felkészüléssel ünnepelte meg. A mostani különleges alkalomra, Szent Miklós kilenced füzetek címmel, a kilenced alkalmain elhangzott lelkigyakorlat-sorozat teljes anyagát jelentették meg, amely elsősorban köszönet a lelkigyakorlatot végző Ft. Szentesi Csaba atyának a fáradozásért, ugyanakkor jó eszköz arra is, hogy aki jelen volt és hallotta a szentbeszédeket, felelevenítve azokat tovább elmélkedhet a hallottakon. A kiadvány végén megtalálható a Szent Miklós Nagykilenced imádság, azok számára, akik, mint jámborsági gyakorlatot, a szokásosnál intenzívebb imádságban szeretnék kilenc napon keresztül végezni, szeretteikért, egyházukért, illetve önmagukért felajánlani.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert