HÍRARCHÍVUM

Szíves köszönet

Szíves köszönet
2010. március 16. 13:04

„Ahol a kincsed, ott a szíved is…”

Ez a jézusi gondolat fogalmazódott meg bennem azokban a hetekben, amikor a műtétre készültem, hiszen a szívemmel volt probléma.

Ahogy tapasztaltam, hallottam, láttam, hogy mennyien akarnak segíteni nekem, hányan imádkoznak értem (Kárpátalján, különböző egyházközségekben, Magyarországon, az interneten keresztül, illetve talán elsősorban Fülöp püspök úr), újra csak ezt éreztem: ahol a kincsed, ott a szíved is.

Ahogy egyre inkább telt meg a „szív” a monitoron, érezte az ember, hogy egyre többen adnak a szívükből is. A ti anyagi javaitok, „kincseitek”, most az én szívemnek a „kincsei” lettek.

Azzal hogy segítettetek – akár azért, mert ismertek, akár azért mert hallottatok rólam, akár azért, mert úgy éreztétek, hogy segítenetek kell ismeretlenül is – összeadtatok nekem egy lehetőséget a további életre. Így újra odaállhatok az Úristen oltára elé, és imádkozhatok egyházamért, népemért és érted, kedves segítő testvérem. Kívánom neked, hogy ha egyszer majd úgy hozná az élet, hogy bajban vagy, találj te is segíteni akarókat, és emlékezzék meg rólad az Úristen az ő országában!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert