NEWS ARCHIVE

Az Istenszülő itthon van

Az Istenszülő itthon van
2015. március 25. 18:17

Örömhírvétel ünnepnapjának előestéjén hazatért otthonába a könnyező Istenszülő-ikon. A szomszédos Pócspetriből nagy létszámú gyalogos processzió kísérte a kegytemplomig, ahol később püspöki parakliszt és vecsernyét tartottunk. Ez alkalomból Pócson köszönthettük számos vendég mellett Alberto Bottari de Castello pápai nunciust és Leonardo Sandri bíborost is. Ezzel véget ért a kegykép két hétig tartó országos körútja.

Sokszor dicsekszünk kegyhelyünkön azzal, hogy a csodát nem lehet innen elköltöztetni – ennek legékesebb bizonyítéka a második könnyezés, melyre ebben az évben emlékezünk. Furcsa módon most mégis valami hasonló dolgot vittünk közösen véghez. A kép, melyhez tízezrek zarándokolnak, maga is zarándokútra kelt, és minden helyet, ahol csak megállt, kegyhellyé változtatott. A lakókat vendéglátóvá, a parókusokat kegyhelyigazgatóvá tette, és talán mondhatjuk, hogy ez a tizenhét település kicsit megérthette, mit jelent zarándokhelynek lenni. Mind Máriapóccsá változott.

Mindez a nagyböjt idején történt, mikor mindenki azt vonja meg magától, amit leginkább szeret. Városunk legnagyobb kincsétől vált meg: Póccsá változott, mintha csak 1715 előtti állapotába tért volna vissza. Ez volt a mi külön böjtünk, amely egyúttal alkalmat adott arra, hogy újra felismerjük, mekkora kegyelemben részesült ez a kis község. Hogy megértsük, milyen könnyű és elkényeztetett helyzetben vagyunk, hiszen nap mint nap megvan rá a lehetőségünk, hogy betérjünk a könnyező Istenszülőhöz. Nem kell terveznünk, rónunk a kilométereket, szabadságot kivennünk és más erőfeszítéseket tennünk, hogy meglátogassuk a könnyező Szűzanyát. S ezt igazán csak akkor érti meg az ember, amikor szokásához híven benyit a templomba, és automatikusan a kegyoltár irányába pillant. És persze nem találja ott az Istenszülő képét. Azt hiszem ez a csalódás sokszor megtörtént a helyiekkel az elmúlt hetekben. A hiányérzet pedig egyre fokozta a várakozásunkat, melyet enyhítettek a körútról érkező felemelő és megható híradások.

Sokan dolgoztak azért, hogy ez a rendkívüli zarándokút megvalósulhasson, hogy könnyező Istenszülővel minél többen szemtől-szembe találkozhassanak, és ezáltal is együtt ünnepelhessük a tricentenáriumi évet. Sokaknak hozott ez az út felbecsülhetetlen értékű emlékeket. A máriapócsiak számára pedig elhozta a böjt csendességét, a hiányérzet keserűségét, a várakozás feszültségét. Végül a viszontlátás semmihez sem hasonlítható örömét, mely az előbbiek nélkül nem lehetett volna ilyen élénk és mélyen átélhető. A legnagyobb öröm viszont, hogy az elmúlt napok változatos eseményeit és helyszíneit tekintve elmondhatjuk: az Istenszülő közöttünk itthon van. 

Májer Zsuzsanna
Fotó: Zadubenszki Norbert

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert