HÍRARCHÍVUM

Elkezdődött a máriapócsi Családvár építése

Elkezdődött a máriapócsi Családvár építése
2015. május 12.

A Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokház melletti üres telekrész éveken keresztül csak a parkolást szolgálta és itt működött a helyi piac is. A kegytemplom előtti tér rendezésének következő lépéseként ide épül most fel a Családvár, amely a templomépítést 1731-ben elindító Bizánczy György püspök után a Bizánczy-ház nevet is kapja.

A Családvár terveit Salamin Ferenc építészmérnök készítette. A tervező a téren felépült másik épületének, a Zarándokközpontnak (Emmánuel-ház) boltozatos-teraszos homlokzatát folytatta a tér nyugati lezárásaként is. Az épület földszinti nagy terme helyet ad majd kiállításoknak, konferenciáknak és egyéb kulturális rendezvényeknek is. Az emeleten szálláshelyek és egy téglaboltozatú kápolna fog megépülni.

Az Európai Uniós forrásból épülő ház nyílt közbeszerzési eljárására 36 vállalkozás jelentkezett, a határidőre 19 ajánlatot nyújtottak be.

A Hajdúdorogi Egyházmegye a nyertes ajánlattevővel, a Rózsaép Kft-vel 2015. május 5-én szerződést kötött nettó 209,2 millió forint értékben. A munkák befejezése 2015 októberében várható.

A munkálatok műszaki ellenőrzését az Art-Vital Kft. végzi Cserpák Zoltán vezetésével. A szerződéskötés napján a kivitelező a munkaterületet átvette és a geodéziai kitűzéssel, valamint a közművek feltárásával elkezdődött a helyszíni munka.

Hajós Bence főmérnök

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert