NEWS ARCHIVE

Családtábor 2015 – harmadik nap

Családtábor 2015 – harmadik nap
2015. június 25. 13:18

„A sokszínűség jellemezte a mai napot. Talán ez volt ma a legjobb dolog.” Ezt a gondolat ragadta meg a figyelmemet, miközben a hosszú nap után a szálloda folyosóján ballagtam a recepció felé, hogy elkérjem a szobám kulcsát. Milyen igaz is volt erre a napra! Keresztelő Szent János születésének ünnepe a családtábor harmadik napjára esett, este pedig fergeteges hangulatot teremtettünk. Reggel utrenyét végeztünk a balatonföldvári római katolikus templomban, melyet az ünnepi Szent Liturgia, majd a gyógynövénymegáldás követett.

Gulybán Tibor atya osztotta meg ezen ünnepen gondolatait. A családról beszélt, arról, hogy a gyökereink határoznak meg bennünket. A gyermekeinknek viselkedési mintát adunk, akik hozzáteszik ehhez tapasztalataikat, így alakul ki majd saját családjuk működése. Szárnyakat is adunk nekik, irányvonalat, egy értékrendet, mely meghatározza életüket.

Nagy örömünkre délutánra kisütött a nap. Igaz, hogy a Balaton vize nem melegedett fel, így nem lehetett még strandolni, de a parton többen sétáltak vagy játszottak. Gyorsan elrepültek a délután órái és megérkezett a táborunk egyik vendége Fülöp érsek-metropolita atya, a mi Fülöp atyánk. A vecsernyét is ő végezte, mely végeztével megosztotta gondolatait velünk. Arról beszélt, hogy mindannyiunknak közünk van a metropóliához, kaptunk egy különleges meghívást, hogy a családtábor részesei lehettünk. Azt hangsúlyozta, hogy az imádság szövi át a metropóliát, ám az imádság mellett nagyon fontos az, hogy mindenki érezze sajátjának azt. Ehhez az kell, hogy a metropólia szervezésében mindenki részt kellene venni. Bátran tegyünk javaslatokat közösségeinknek, papjainknak, adjuk át meglátásainkat, tapasztalatainkat.

Az este Ki mit tud?-ot rendeztünk, ahol a legváltozatosabb produkciókat láthattuk. Végül imádsággal zártuk a napot.

 

Tóth Teodóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert