NEWS ARCHIVE

Görögtűz élménybeszámoló

Görögtűz élménybeszámoló
2015. július 9. 09:52

GÖRÖGTŰZ TÁBOR - 2015

 

A véleménynyilvánítás egy erősen szubjektív műfaj, éppen ezért kis beszámolómat nem is úgy kell értelmezni, mint egy leírást, sokkal inkább mint egy néha módfelett lelkes lány élménybeszámolóját –  időnként egy-két elfogult mondattal tarkítva. Akkor kezdjünk is bele...

Azzal indítanék, hogy ebből a táborból én már kinőttem, mégsem törődtem volna bele könnyen, ha idén ki kellett volna hagynom – ugyan veteránnak nem nevezném magam, az ötödik Görögtüzem után talán félig mégis az vagyok. Mennyei szikrától vezérelve ötlötték ki helyzetemre, hogy én és néhány velem egykorú fiatal ne csak táborozókként éljük meg ezt a hetet: egy-egy teljes feladatkörű csoportvezető mellé lettünk beosztva, mint felelősségteljes, gyerekbarát, minden problémát megoldani képes segítők. A feladat persze nem volt olyan bonyolult, mint ahogyan azt először gondoltam, mivel a csoportvezetők jóságos pótapák és pótanyákként álltak a táborozók rendelkezésére minden gondjuk-bajukban, mi pedig valóban segítettük a munkájukat, időnként úgy érezve, mintha nem is léptük volna át a korhatárt.

Ami a programokat illeti, idén is ezek színes skáláját vonultatták fel nekünk a fent említett vezetők és persze a tábor atyja, Obbágy László atya. Kezdve az elmaradhatatlan közösségi játékokkal, vetélkedőkön át az íjászatig rengeteg különböző élményben lehetett részünk. Hétfő este játékos feladatok segítségével megismertük egymást, és később ezeket a gyorsan jött kapcsolatokat és ismertségeket el is mélyítettük. A továbbiakban profikat megszégyenítő módon sportoltunk (és Scrabble-öztünk, mert megtanultuk, hogy a Scrabble is egy sport), majd este két hadseregként összecsaptunk egymással, hogy halált megvető bátorsággal tépkedjük le az ellenfél karjáról a színes szalagokat. Megismertük táborozó társaink talentumait a Ki mit tud? keretében, valamint többek között még hullámokat is szelídítettünk Hajdúdorog és Nyíregyháza medencéiben. Körbejártuk a híres Nyíregyházi Állatparkot, és egyesek még az ősi magyarok kedvelt fegyvereit, az íjat és a nyilat is kipróbálhatták a helyi parókia udvarán. Az utolsó este pedig természetesen ismételten nem telhetett el némi zene és tánc nélkül.

Táborunk nem csak azért volt frissítő és izgalmas, mert a sok-sok program között egy pillanatig sem unatkoztunk, hanem mert szakrális életünket is felrázhattuk egy kicsit: reggeleink közös Szent Liturgiával indultak, és fakultatív vecsernyével zártunk egy-egy fárasztó napot, ami talán kimerítőnek tűnhet, valójában a hét talán legkellemesebb pillanatai voltak számomra. Ha valaki esetleg kedvet kapott ahhoz, hogy jövőre kipróbálja, milyen is a Görögtűz igazából, támogatom az ötletet – egy ilyen fantasztikus tábort nagy kár kihagyni. Őszintén remélem, hogy a beszámolóm minél több gyermeket fog arra ösztönözni, hogy ne hagyja ki a következő Görögtűz tábort, amit már én magam is tűkön ülve várok, annak ellenére, hogy épp csak most lett vége az ideinek.

Sütő Hanna – Nyíregyháza

„… hagyj fényt a világon!”

Görögtűz 2015

 

Idén is megrendezésre került Hajdúdorogon a Görögtűz tábor június 29 – július 3-a között. Ez alkalommal négyen indultunk útnak Újfehértóról. Szent Péter és Pál főapostolok ünnepén a megérkezést, közös játékot és vacsorát alkonyati zsolozsma követte. A szervezők és segítők idén is sok érdekes és színes programmal vártak bennünket.  Táborunk második napján játékos formában mértük össze hittanos ismereteinket, majd délután Hajdúdorogon tehettünk sétát. Este hangulatos tábortűz mellett játszottunk, énekeltünk. Szerdán sportnapot tartottunk, ahol lehetőségünk volt focizni, tollasozni, csocsózni, pingpongozni, majd a strandon pihenhettük ki fáradalmainkat. Az estét ezen a napon Paraklisszal zártuk. Következő programunk egész napos kirándulás volt Nyíregyházán, ahol Sóstón a Vadasparkban, majd pedig az élményfürdőben kaptunk új erőre. Ebédünket a szép Krúdy Vigadóban fogyaszthattuk el. Visszatérve Atanáz püspök atya vezetésével alkonyati zsolozsmán vehettünk részt. Ezt követően fergeteges hangulatú záróbulit tartottunk. Vendéglátóink még utolsó napon is változatos programokkal készültek: lehetett íjászkodni, airsoft bemutatót megtekinteni, és műveltségi vetélkedőn részt venni. A változatos programok mellett természetesen minden napot Szent Liturgiával indítottunk. Útravalóul Selma Lagerlöf A gyertyaláng című novelláját kaptuk. Nagyon jó volt ismerős emberekkel újra találkozni, és új ismeretségeket kötni. Valahogy a Görögtűzben ismeretlenként sem vagyunk egymás számára idegenek.

Köszönjük a szervezők, Obbágy atya és munkatársai, illetve a csoportfelelősök munkáját, azokét, akik vendégül láttak bennünket és a finom falatokról is gondoskodtak, illetve az egyházközségünk támogatását, hogy részt vehettünk idén is a táborban.

Közös együttlétünket Péter és Pál főapostolok ünnepén kezdtük, így egyik üzenete számunkra az volt, hogy egy közösséghez tartozunk, apostoli egyház vagyunk, erre figyelmeztet egy kicsit Görögtűz-himnuszunk refrénje is: „Görögtűzben, kis barátom izzítsd szíved-lelked, s hagyj fényt a világon!”

 

Káplár Veronika Anna – Újfehértó       

 

 

Programunk a KAPTÁR Kateketikai és Pedagógiai Társulás szervezésében

a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

 

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert