NEWS ARCHIVE

Nemzetközi tudományos elismerés Sója Miklós életművének

Nemzetközi tudományos elismerés Sója Miklós életművének
2015. július 12. 09:26

2015. június 24. és 27. között került megrendezésre Isztambulban az International Standing Conference  for the History of Education elnevezésű nemzetközi neveléstudományi konferencia, melynek egyik központi témája a vallás és a nevelés kérdéskörének vizsgálata volt.

A Debreceni Egyetem Humántudományi Doktori Iskolája felekezeti oktatáskutató csoportjából két kutató, Pusztai Gabriella professzor asszony és Inántsy Pap Ágnes doktorandusz, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatója, Sója Miklós görögkatolikus pap munkásságát mutatta be. Sója Miklós életművének elismerése mellett a konferencia résztvevőit leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy az államszocializmus idején létrejött és azóta is működő hodászi cigány „iskola-kápolna” - amelyben még iskolai padok és ABC-s táblák is voltak - az állam részéről érkező nyomás, illetve tiltások ellenére hogyan tudta mégis az ottani közösség felemelkedését szolgálni? Hogyan valósulhatott meg ugyanazon a helyen a roma hívek vallásos élete, írni-olvasni tanítása, illetve közösség identitásának megerősítése?

A Historia y Memoria de la Educación című spanyol neveléstudományi folyóirat is felfigyelt a görögkatolikus pap munkásságáról szóló előadásra és novemberben egy tanulmányban megjelenteti azt. A tanulmány magyar nyelven a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Athanasiana című tudományos folyóiratában fog megjelenni.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert