NEWS ARCHIVE

70 év után ismét van segédlelkész Nyíracsádon

70 év után ismét van segédlelkész Nyíracsádon
2015. augusztus 27. 09:15

Augusztus 23-án mutatkozott be Nyíracsádon az újszentelt Baráth Gábor görögkatolikus atya nyíracsádi segédlelkészként.

Gábor atyát augusztus 2-án szentelte pappá Kocsis Fülöp metropolita atya Máriapócson és ezen a napon helyezte első papi állomáshelyére, Nyíracsádra. A Pécsről származó fiatal pap, feleségével, Eleonórával érkezett a településre. A hívek és a település minden lakója nagy szeretettel várta és fogadta őket. Gábor atya első Szent Liturgiáját követően primiciás áldásban részesített mindenkit. Bemutatkozó prédikációjában beszélt az eddigi életéről és kifejtette gondolatait a közösségekről és bizakodását fejezte ki abban, hogy az egyházközségben eltöltendő időszak alatt sokat tanulhat majd, sok értékes emberrel ismerkedhet meg. Az egyházközség nevében a hívek, a község nevében a polgármester úr, dr. Nagy János, valamint Tóth Elek parókus atya köszöntötte az atyát és feleségét. Elek atya biztosította az újmisés atyát arról, hogy Nyíracsádra költözésével kapott egy új családot, mely szeretettel fogadja be őket.

 

a nyíracsádi hívek

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert