HÍRARCHÍVUM

Böjte Csaba a pápa úr melletti kiállásról

Böjte Csaba a pápa úr melletti kiállásról
2010. április 22. 07:54

A XVI. Benedek melletti szolidaritás kinyilvánítására „Mondjatok áldást” elnevezéssel mozgalmat indítanak május elsejétől a hazai nemzeti kegyhelyek vezető lelkészei. A felhívásra máris több mint ezren kapcsolódtak be a világ minden részéről, így Böjte Csaba ferences is, aki nyílt levélben buzdítja a magyarországi és az erdélyi katolikusokat a kezdeményezéshez való csatlakozásra.

„Szeretettel biztatom a barátaimat – írja a dévai árvák atyja –, minden jó szándékú keresztényt, hogy egy-egy levélkében jelezzék egyházunk iránti gyermeki szeretetüket, a római pápa iránti hűségüket, bizalmunkat. Ne felejtsétek, ha a szeretet és az egyházunk iránti hűség útján járunk, akkor Márton Áron útján járva haladunk az örök üdvösségünk felé!”

Kapin István máriapócsi és Kálmán Peregrin ferences, mátraverebély-szentkúti kegyhely-igazgatók arra kérik a csatlakozókat, hogy májustól negyven napig naponta gyakorolják a keresztény áldozatvállalás valamely formáját, és az ezzel járó önmegtagadásokat közösen ajánlják fel a Szentatyáért, valamint az őt támadókért, így teljesítve Szent Péter buzdítását: Ne viszonozzátok a szidalmat szidalommal, inkább mondjatok áldást!

A mozgalomhoz a http://www.szentkut.hu/mondjatok_aldast honlapon található űrlap kitöltésével vagy a kegyhelyek címére eljuttatott levélben lehet csatlakozni (4326 Máriapócs, Kossuth tér 25. Tel.: 42/385-142, e-mail: pocskegyhely@gmail.com; 3077 Mátraverebély, Szentkút 14. Tel.: 32/471-559, e-mail: szentkut@ofm.hu). A beérkező jelentkezések összesítését a magyar hívek szolidaritásának kifejezéseként a kegyhelyek eljuttatják Rómába.


Budapest, 2010. március 21.

Szerdahelyi Csongor
Ferences Sajtóközpont



Az alábbiakban közöljük Csaba testvér levelét:


Kedves Testvéreim!

Márton Árontól és püspöktársaitól, a papoktól és a hívektől a kommunizmus alatt követelték, hogy határolódjanak el közösségünk legfőbb pásztorától, a pápától, hogy a darabjaira hulló nagycsaládunkat könnyebb legyen szétszedni, legyőzni. Márton Áron a világegyházhoz és a pápához való hűsége miatt hosszú éveket töltött börtönben. Sajnos ma is újból és újból támadják egyházunkat és annak legfőbb elöljáróját. Sok médium most húsvétkor sem a szeretet és a jóság nevében szólt az olvasóihoz, hanem a pápa személyét próbálta befeketíteni, megkérdőjelezni. Tudom, hogy egyházunk nem kiválasztott szentekből áll, hanem marék porból született, tipegő-topogó léptekkel a végtelen Isten hívására elinduló, vándorló emberekből, akik közben meg-megtorpannak és sajnos el is esnek. Mesterünk, Jézus Krisztus példájára, ki a gyűlölet és az erőszak útján járó Saulhoz is lehajolt, hogy őt felemelje és párbeszédben, szeretettel felszabadítsa csodálatosan szép Szeretet himnuszának megírására, mi is nagy-nagy alázattal le kell hajoljunk akár a vásott kis utcagyerekhez, de a bűneikben megrögzött felnőttekhez is, hogy jósággal őket is felszabadítsuk, hogy belőlük is felfakadjon egy-egy szép szeretet himnusz. Sokkal jobb békében, szeretetben élni, mint gyűlöletben, erőszakoskodva, másokat eltaposva, ezért is hiszek minden nehézség ellenére a szeretet világot átformáló végső győzelmében. Hiszem, hogy mindannyian arra születtünk, hogy szeretetben békében felnőjünk oda, hogy Istenünkkel egy asztalhoz ülve örök boldogságban éljünk.

Senkit se támadva, de nagy-nagy határozottsággal kimondom, hogy én a szeretet útján szeretnék járni, Márton Áron szentéletű püspökünk útján, feltétel nélküli hűségben anyánk, a Katolikus Egyház iránt, annak mindenkori hivatalosan megválasztott elöljárójának, a pápa úrnak a vezetése alatt.

Szeretettel biztatom a barátaimat, minden jó szándékú keresztényt, hogy egy-egy levélkében jelezzék egyházunk iránti gyermeki szeretetüket, a római pápa iránti hűségüket, bizalmunkat. Ne felejtsétek, ha a szeretet és az egyházunk iránti hűség útján járunk, akkor Márton Áron útján járva haladunk az örök üdvösségünk felé!


Csíksomlyó, 2010. április 20.

Szeretettel,
Csaba testvér

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert