HÍRARCHÍVUM

V. Szent Lukács Focikupa

V. Szent Lukács Focikupa
2015. december 7. 08:53

2015. december 05-én a Szent Bazil Oktatási Központ sportcsarnoka szolgált helyszínéül az V. alkalommal megrendezésre kerülő Szent Lukács Focikupának.

A rendezvényt Ősz Tibor a Szeretetszolgálat lelki igazgatójának szavai nyitották, majd közös ima után kezdődhettek is a mérkőzések. 7 csapat mérte össze tudását a Szent Lukács Vándorkupáért, amelyet a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ csapata szerzett meg az előző évben.

A tornán a Szeretetszolgálat Gyermekvédelmi Központjainak, valamint a szakolyi Ápoló - Gondozó Otthon csapatai, a Miskolci Egyházmegye fenntartásában lévő Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény és az állami fenntartású Tiszadobi Gyermekvédelmi Központ játékosai mérték össze tudásukat a több fordulós mérkőzéseken.

A délelőtt folyamán zajló csoportkörök közben azok sem unatkoztak, akik éppen nem a pályán fociztak, hiszen különböző kézműves és ügyességi foglalkozásokon vehettek részt a fiatalok, amelyekért kuponokat szereztek, a kuponokért pedig értékes ajándékokhoz és édességekhez juthattak a gyerekek.

A finom ebédhez Kocsis Fülöp Érsek – metropolita atya mondott asztali áldást, majd a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat háromemeletes születésnapi tortája kapta a főszerepet, melyet a gyertyák elfújását követően Metropolita atya vágott fel.

Délután a helyosztó mérkőzések következtek. A tornán először részt vevő Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény csapata szerezte meg a harmadik helyet, míg másodikként zárt a tavalyi győztes Debrecen.

A vándorkupát idén a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői hálózatának fiataljai szerezték meg.
Az edzőjük Fényes Zsolt nagy lendülettel irányította végig a tornán csapatát, akik végül magabiztosan szerezték meg az első helyezést.

Minden résztvevő jutalomban részesült és külön díjat érdemelt a legjobb kapus – Burkó Szilveszter, valamint a torna gólkirálya Csecsődi Imre.

Valamennyi résztvevő csapatnak gratulálunk az elért eredményéhez!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert