HÍRARCHÍVUM

Pro Cultura Christiana-díjban részesült Bedő György

Pro Cultura Christiana-díjban részesült Bedő György
2015. december 9. 17:41

Bedő György 1930. július 11-én született Munkácson. Mándokon anyakönyvezték, ahol édesapja főszolgabíró volt, és ahol később elemi iskolába járt. Középiskolai tanulmányait a munkácsi Magyar Királyi Árpád Fejedelem Gimnáziumban kezdte 1940-ben, majd 1944-től Kisvárdán folytatta a Bessenyei György Reálgimnáziumban. 1948-ban az érettségi vizsga után Egerben a Hittudományi Főiskolán egy évig teológiát tanult, majd miután édesapja nyugdíját elvették, abba kellett hagynia a főiskolát. 1949-től Kisvárdán fizikai munkával és óraadással tartotta el magát és segítette szüleit. 1951-ben besorozták munkaszolgálatos katonának, ahonnan két év múlva, 1953 őszén szabadult. 1953 és 1959 között anyagkönyvelő, illetve könyvelő volt egy budapesti építőipari vállalatnál. 1955-ben megnősült, és feleségével Komáromba költözött. 1956-ban itt született meg első gyermeke. 1959-ben Komáromban kezdődött könyvkereskedelmi pályafutása. Egy évtizedig az Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV) komáromi könyvesboltjának vezetője volt, 1969 és 1977 között pedig instruktor a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnál. 1966-tól magyar és könyvtár szakon tanult az ELTE-n, ahol 1971-ben megszerezte a diplomát. 1972-ben született meg második gyermeke. 1977 és 1979 között az ÁKV Írók Boltját vezette Budapesten, olyan eredményesen, hogy 1979-ben a vállalat beszerzési osztályának főosztályvezetőjévé nevezték ki. Innen vonult nyugdíjba 1989-ben.

Nyugdíjba vonulása után 66 évesen, 1996-ban megalakította saját kiadóját, a Kairosz Könyvkiadót, egy keresztény-nemzeti kiadót, amely hiánypótlónak bizonyult a közművelődésben. Bedő György könyvei révén hozzájárul keresztény gyökereink megismeréséhez, tudatosításához.

A Kairosz Kiadó műfaji kötöttségek nélkül ad ki könyveket, mindig törekedve arra, hogy a megjelenő munkák értékteremtő vagy értékőrző művek legyenek. Bedő György számára a könyv szent dolog: az ismeretek, a kultúra forrása, egyben az élet sója, egy emberibb világ kulcsa. A Kiadó az első négy évben mintegy száz könyvet adott ki: mind olyan műveket, amelyek „hiányoztak a magyar könyvkiadás palettájáról.”

A kiadványok között szerepelnek a vallásos műveken és a teológiai szakirodalmakon kívül a magyar és világirodalom remekei, a történelmi, pszichológiai és közgazdasági szakmunkák, valamint az ifjúsági klasszikusok és a művészettörténet egy-egy gyöngyszeme. Rónay György szavaival élve, olyan könyvek ezek, „amelyek élni segítenek”. Az alapító különösen büszke a „Miért hiszek?” (legsikeresebbek: Böjte Csaba, Márfi Gyula, Székely János stb.) és a „Magyarnak lenni” címmel kiadott sorozatokra.

Bedő György életművét számos kitüntetéssel ismerték el: a Mindszenty-emlékérmet 2009-ben, Magyar Örökség díjat 2010-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozatát 2011-ben, valamint a Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozatát 2013-ban kapta meg.

MKPK Sajtószolgálat

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert