HÍRARCHÍVUM

"Plüssmackóval a világhálóra" jótékonysági árverés Budapesten az A38-as hajón

2010. május 26. 23:11

A Sója Miklós Alapítvány és a Magyar Görögkatolikus Egyház szervezésében jótékonysági árverésre kerül sor 2010. május 26-án 17.00 órai kezdettel Budapesten az A38-as hajón (Budapest, Petőfi híd, budai hídfő).

A rendezvény fő célja, hogy plüssmackók árveréséből számítógéphez és világháló-kapcsolathoz jussanak Rakaca és Rakacaszend (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) nehéz anyagi körülmények között élő cigány gyermekei.

A magyar görögkatolikus egyház a cigányság tőszomszédságában él. Közvetlen közelről tapasztaljuk a szükséget, amelyben cigány testvéreink, és különösen a kiskorúak szenvednek. Lelki gondozásukat és társadalmi felzárkózásukat szolgálja az éppen tíz éve működő görögkatolikus óvodánk-iskolánk Rakacaszenden. A szomszédos településen, Rakacán pedig egy cigány papnövendékünk végez példamutató közösségépítő munkát.

A Wifi Falu program a magyarországi cigányság körében elterjedt digitális analfabetizmus felszámolásának nyitott utat azzal, hogy Borsod, Szabolcs és Baranya megyékben ez idáig 120 településen összesen 2 000 háztartásba juttatta el az internetet. Célunk, hogy – e program mintájára – lehetővé tegyük az említett két település gyerekei számára a számítógép és az internet rendszeres használatát, és segítsük őket a tanulásban, a felzárkózásban, a pályaválasztásban.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert