HÍRARCHÍVUM

A máriapócsi gyerekbúcsú

A máriapócsi gyerekbúcsú
2010. május 31. 11:21

Egy szép májusi reggelen izgatottan gyülekeztünk a parókia előtt. Fél nyolckor végre két busszal elindultunk Máriapócsra.

Már az út is szórakoztató volt: Terdik János atya és Ica néni kérdezgetett bibliai ismerőseinkről, és a jó válaszokért cukrot kaptunk. Érkezésünkkor még borongós volt az idő, a lelkesedésünket azonban nem rontotta el.

Meghívástörténetekkel kapcsolatos állomásokon keresztül juthattunk el a templomig. Az állomásokon is kérdeztek bennünket, a jó válaszokért édességet kaptunk. Nekem ezekből elég sokat sikerült összegyűjtenem, mivel részt vettem áprilisban a hittanversenyen, és ott is ez volt a téma.

Miután köszöntöttük az Istenszülőt, együtt vettünk részt a Liturgián. A Dongó együttessel mi is együtt „zümmögtünk". Végül - szokás szerint - fagyiztunk is a helyi cukrászdában.

Hazafelé olyan fáradtak voltunk, hogy senkit sem kellett már „szórakoztatni".

Nagyon jó érzés volt ilyen sok vallásos gyerekkel együtt lenni!

Jövőre is szívesen megyek majd!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert