NEWS ARCHIVE

Irotai zsolozsmás tábor

Irotai zsolozsmás tábor
2010. július 16. 09:41

Idén július 5-től július 8-ig adott otthont Irota a zsolozsmás tábor résztvevőinek. Hála Istennek sokan voltunk, és nagyon sok fiatal volt közöttünk. Kocsis Fülöp püspök atya szinte végig velünk volt. Számomra sokat jelent ez a tábor. Már hetekkel előtte az adott erőt a mindennapi munkámhoz, hogy tudtam hamarosan indulhatok fiammal együtt a Zemplénbe. Évközben ritkán tudok eljutni utrenyére, vagy vecsernyére, és itt naponta aktív résztvevője lehettem mindkét szertartásnak. Az esti és éjféli zsolozsma szintén egy olyan szertartás, melyet itt ismertem meg. A szertartások és előadások között folyamatos zsoltárolvasás zajlott a templomban. Mindig kíváncsian vártam, vajon melyik zsoltárt fogom olvasni, hogyan fog rám hatni, milyen üzenete lesz számomra. Bizony sokszor küszködtem a könnyeimmel, mert az éppen soron következő szakasz lelkem mélyéig megérintett. Aki nem próbálta az nem is tudja, hogy milyen jó a templomban hálaadó énekeket zengeni a mi Urunknak, Istenünknek. Az elmélkedéseket Asztrik OFM atya vezette, aki nagy hatással volt a jelenlévőkre. Gyönyörű hangjával, és hangszertudásával lenyűgözött minket. Arra bátorította a jelenlévőket, hogy ápoljuk görögkatolikus értékeinket, csodaszép szertartásainkat, és örüljünk, hogy lehetőségünk van egy ilyen lelki eseményen együtt lenni. Csütörtökön püspöki Szent Liturgiával, majd agapéval fejeződött be a zsolozsmás tábor. Polyák Marika készített nekünk kolibát, melyet jóízűen fogyasztottunk el a templomkertben, és még a nap is kisütött ránk. Köszönet a szervezőknek a szállásért, köszönet a sok finom ételért, a jó Isten fizessen meg sokszorosan a munkájukért.

A 91. zsoltár szavaival zárom soraimat: „Jó az Urat dicsérni, és éneket mondani a te nevednek, oh Fölséges! – Hogy reggel hirdettessék irgalmasságod, és igazvoltod éjjel, – tízhúrú lanton, hárfán, énekkel, citerával.”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert