NEWS ARCHIVE

Cigánypasztoráció a Mária Rádióban

Cigánypasztoráció  a Mária Rádióban
2010. augusztus 5. 11:10

A roma holokauszt emléknapján, augusztus 2-án cigánypasztorációs tematikus adásnapot tartottak a Mária Rádióban. Az interjúkkal, elmélkedésekkel és megemlékező beszélgetésekkel tarkított műsorfolyam a cigányság lelki gazdagságára, kulturális értékeire, valamint a romák körében elért pasztorációs és evangelizációs sikerekre hívta fel a figyelmet.

A műsorok mondandója Székely János püspök – a cigánypasztoráció magyarországi felelőse – gondolataiban fogalmazódott meg, aki kifejtette: a cigányság és az egyház kapcsolata ezer szállal, a társadalomban mélyen gyökerezve kapcsolódik össze, s ma is eleven példáit lehet felsorolni. Többek között ez is reményt ad a cigányság társadalmi integrációjára. Beer Miklós váci püspök ugyancsak szívügyeként szólt cigánytestvéreink sorsáról és a hitéletbe való bekapacsolódásuk fontosságáról. Véleménye szerint fájó élmény, hogy a közgondolkodásban lekezelik a cigányságot; ez a társadalom betegségének a jele. A gyógyuláshoz – a kisebbség és a többség részéről is – elszántságra és bizalomra van szükség: ez hozzásegíthet, hogy testvérként tekintsünk egymásra. Ternyák Csaba egri érsek is úgy látja, hogy a negatív beidegződések hátráltatják a romák felemelkedését. Éppen ezért a cigánypasztoráció minden elemének és mozzanatának az evangélium fényében kell történnie. Kocsis Péter Fülöp görögkatolikus püspök számos kézzelfogható eredményt sorolt, amely a cigányság felemelkedését szolgálja. Például Hodászon templomuk van, illetve öregotthon, bölcsőde és óvoda is segíti életkörülményeik javítását. Szolnokon – önkormányzati segítséggel – iskolát vesznek át, miként Rakacán is szép tervek születtek a cigánypasztorációs központ létrehozására. Mindennél előbbre való azonban – foglalható össze a műsorok üzenete – az istenhit megerősítése, amely bátorítást adhat és utat mutathat a cigányság felemelkedésének közös erőfeszítéseihez.

A műsor egésze visszahallgatható a www.mariaradio.hu honlapon.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert