NEWS ARCHIVE

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2010, 0. nap

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2010, 0. nap
2010. augusztus 9. 12:13

„Ezek a mai fiatalok” – hallhatjuk manapság igen gyakran ezt a föl-fölfakadó sóhajt. Ilyenkor eszembe jut az a sok fiú és leány, akiknek a nevetését, vagy kiabálását hallhatjuk hétvégi éjszakákon, az ablakon beszűrődve, ahogy a buliból tartanak hazafelé. Eszembe jutnak a koraérett gyerekek, akik súlyos terheket cipelnek, és a későn érő felnőttként is gyerekes személyek, akiknek nincs elég önbizalmuk saját magukhoz, s az élethez. A magatartás zavaros, kiabáló diákok az iskolákból, akik családi tragédiák, vagy szülői hibák miatt kaptak súlyos sebeket, s akikből talán sokszor csak a szeretet utáni vágy kiált oly hangosan.

S eszembe jutnak egyházunk rendezvényei, amelyek alkalmával fiataljaink Krisztustól várnak válaszokat az élet nagy kérdéseire. Idén augusztus 08.-án, a mi egyházközségünkből, Debrecenből indult útjára Dr. Seszták István atya vezetésével a VIII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat.

Nagy várakozás előzte meg ezt az eseményt, amelyre rekordszámban, több mint fél ezren jelentkeztek. Ezek miatt „a mai fiatalok” miatt az ország legnagyobb görög katolikus egyházközsége fogott össze, hogy igyekezzen méltó módon fogadni az ide érkezőket. Nem volt könnyű, hisz tudtuk mindenhol nagy szeretettel várják őket, s templomunk felújítási munkálatai miatt még több volt a teendő. Mégis sikerült. Öröm volt látni, hogy a parókusunk által felvázolt irányvonalak mentén, a gondnokunk, a képviselőtestület tagjainak, és számos megannyi kedves testvérünknek a munkája és kedvessége nyomán, miként készült fel közösségünk és templomunk a fiatalok fogadására.

A Svetits Katolikus Gimnáziumban történő regisztráció után (ahol a szállás és több program is zajlott, s ahol végig nagyon kedvesek voltak), Püspök atya vezetésével vecsernyén vehettünk részt, s a templomkertben történő vacsora után a Szent Efrém férfikar koncertjét hallgattuk meg. Majd a gimnáziumba visszatérve, induló tanulás, ismerkedés és csoportos foglalkozások zajlottak. Hétfőn reggel aztán két táborra szakadtak a zarándokok, hogy eljussanak Könnyező Szűzanyánk kegyképéhez.

„Ezek a mai fiatalok” közös élményeket, az összefogás örömét adják egyházközségeknek. „Ezek a mai fiatalok” Krisztus Keresztjét maguk előtt tartva, Máriát köszöntő énekkel az ajkaikon mozdulásra sarkallták a panelházak lakóit, az üzletek eladóit, a nagyváros polgárait. Ezek a fiatalok célokért küzdenek, tudják, hogy élni csak Istennel érdemes! S hitükkel, imádságukkal, zarándoklásukkal, arra figyelmeztetnek mindnyájunkat, hogy ezen a nagy „zarándoklaton”, amit életnek nevezünk, mi is gondoljuk át, hogy hová tartunk, s ragaszkodjunk az igazi értékekhez, ragaszkodjunk a legértékesebbhez, Istenhez!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert