HÍRARCHÍVUM

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2010, 3. nap

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2010, 3. nap
2010. augusztus 17. 10:53

Az út felén

Ma túljutottunk az út felén… Mindenki egyre nehezebben teszi meg a következő lépéseket: vízhólyagok sora ékeskedik lábainkon, a nap heve vörösre égette bőrünket, mégis megyünk tovább… Az út során a testünk nagy szerepet játszik, hiszen folyamatosan szembe kell néznünk testi fáradalmainkkal, fájdalmainkkal. Azonban ahogyan Püspök atya is említette, ez nem eltávolít bennünket a lelkünkre való odafigyeléstől, hanem hozzásegít, hogy még inkább belsőnkbe tekinthessünk, jobban megismerhessük önmagunkat, egymást és nem utolsó sorban, hogy testben és lélekben is közelebb kerülhessünk Máriához és Istenhez.

Legszívesebben azok is velünk tartanának, akik legnagyobb igyekezetük ellenére is kénytelenek beszállni a bennünket kísérő autók valamelyikébe. Az ő segítségükkel sikerült jobban megértenem a zarándoklat lényegét.

Mikor láttam beszállni testileg megfáradt társainkat az autókba, valamiféle szomorúságot véltem felfedezni arcukon. Vajon miért van ez? Miért ellenkeznek, miért fogadják olyan nehezen a segítséget, amikor szemmel láthatóan szükségük van rá és mégis várnak addig, amíg végül egy lépést sem bírnak tovább menni? Az emberek nagy többsége talán nem érti ezt, hiszen azt gondolhatja magában, sokkal kényelmesebb, gyorsabb valamilyen járművel megtenni a kilométereket. Azok értik ezt leginkább, akiknek ha egy rövidebb időre is, de el kell hagyniuk a zarándokok közösségét.

Kis időre én is kiálltam a zarándokoló sokaságból és kívülről próbáltam figyelni a menetet. Eleinte talán csak egy nagy embertömeg látszik, de tovább szemlélődve egy folyam képe idéződött fel bennem. Egy folyamé, amelynek sodrása ellenkező a világéval. Ahol az emberek között az irigység és az önzés helyett a jókedv, a barátságos odafordulás, az egymást lelkesítő szavak és a segítőkészség vannak jelen, ami talán abból fakad, hogy valamit megéreztük az isteni szeretetből és ebből akarunk továbbadni másoknak is.

Ha valaki repülőgépről tekint le ránk, talán csak egy kis vonalkát lát valahol az Alföldön. A világmindenséghez mérve talán még ennyit sem jelent ez az itt összegyűlt közel hatszáz fiatal, de hiszem, hogy a Jóistent mégis nagy öröm tölti el látva a mi felajánlásainkat.

Ezt erősíti Orosz István atya prédikációja is, aki egy virág segítségével igyekezett megértetni velünk, Isten irántunk tanúsított szeretetét. A szemünk láttára tépett szét egy virágot. A tönkrement virág látványa mindenkiből rossz érzést, sajnálatot váltott ki. Gondoljuk el ez alapján, mit érezhet a Jóisten bűneink, szenvedéseink, megpróbáltatásaink láttán! Nem tehetjük meg tehát, hogy bűnben, rosszban élünk, hiszen Istennek nagyon fontosak vagyunk. Az Ő szeretete kísért minket is eddigi utunkon: Őt éreztük az út szélén nekünk integető, olykor könnytől áztatott arcú emberekben; a minket olyan nagy szeretettel fogadó városok, falvak lakóiban; azokban, akik imáinkat kérték a Szűzanya máriapócsi kegyképe előtt és minden zarándoktársunk fáradt, mégis ránk mosolygó szemében.

A mai egyben a találkozás napja is volt. Az út feléhez értünk ugyan, de létszámunk megduplázódott. A hétfői napon kettévált csapatok újra egyesültek. Boldogság és derű lengte körül Birit, ahol a déli pihenőt tartottuk és ahol újra megpillanthattuk azokat a társainkat, akiktől Debrecenben meg kellett válnunk. Most örömmel köszönthettük egymást és mesélhettünk élményeinkről.

Innen együtt folytatjuk utunkat, hogy pénteken együtt borulhassunk a pócsi Szűzanya lábai elé. Bízunk benne, hogy az út további részén is velünk lesz a Jóisten kegyelme és égi Édesanyánk imádságai, hogy Máriapócsra érkezve, szívünk még jobban megteljen hálával és szeretettel, hazatérve pedig ezt az itt megtapasztalt sok jót sugározhassuk környezetünk felé.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert