NEWS ARCHIVE

A TÁMOP 3.1.4/08/02. pályázat tapasztalatai

A TÁMOP 3.1.4/08/02. pályázat tapasztalatai
2010. szeptember 16. 13:03

A 2009/2010. tanév folyamán a görögkatolikus intézmények közül, a nyíregyházi Szent Miklós Óvoda és Általános Iskola, illetve a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon részt vett a TÁMOP 3.1.4/08/02. számú „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” című pályázatban.

A pályázat benyújtásakor (2009. január) még nem sejtettük, hogy mire vállalkoztunk. Akkor, még nagyon sok feladatnál nem is tudtuk, hogy mit jelent.

Igazából a tanév folyamán fokozatosan szembesültünk azzal, hogy a vállalt feladatok megvalósítása milyen nagy szervezést, sok időt és rengeteg adminisztratív feladatot igényel mindenkitől.

Hogy mit is vállaltunk?

  1. A kompetencia alapú programcsomagok bevezetését és alkalmazását: a matematika, a szövegértés-szövegalkotás, az idegen nyelv, az életpálya-építés, a szociális, életviteli és környezeti, illetve az óvoda területen.
  2. Tantárgytömbösített oktatást a teljes intézményi időkeretének legalább 5%-ban.
  3. Műveltségterület tantárgyi bontás nélküli oktatását.
  4. Intézményenként egy vagy két témahét, illetve három hetet meghaladó projekt megvalósítását.
  5. Művészeti nevelés fejlesztését
  6. Kötelező továbbképzéseket.
  7. Kötelezően tervezendő szaktanácsadói szolgáltatásokat.
  8. „Jó gyakorlatok” átvételét.

A problémák, a sok-sok kérdés mellett, amit az érintett pedagógusok a tanév folyamán sokszor feltettek úgy érezzük, hogy sok pozitívuma is volt a pályázatnak. Ezek a következők:

  1. A pályázaton belül lehetőséget kaptunk fontosabb taneszközök, tankönyvek, interaktív tananyagok, fénymásolók, íróeszközök beszerzésére.
  2. Az implemetációban résztvevő pedagógusok munkáját egy-egy laptop segítette.
  3. A tanáraink és az intézmények vezetői a képzések segítségével lehetőséget kaptak: a kompetencia alapú oktatás elsajátítására, módszertani megújulásra, egymás még inkább megismerésére, digitális eszközök használatának elsajátítására.
  4. A pályázatban résztvevő intézményeink tanárai, vezetői még jobban megismerhették egymást és segíthették közös munkájukat.
  5. Más intézmények munkájába is beláthattunk és átvehettünk tőlük „jó gyakorlatokat”.
  6. Lehetőséget kaptunk művészeti szakkörök, felzárkóztatók megtartására.
  7. Egy-egy témahét, projektmunka megszínesítette a tanév hétköznapjait.

A pályázat során felmerült legnagyobb problémák leginkább abból adódtak, hogy nagyon rövid idő volt a vállalt feladatok megvalósítására. Egyszerre tanítottunk, vettünk részt a képzéseken. A szaktanácsadók többsége csak a második félévben tudott bekapcsolódni a munkánkba. A rengeteg adminisztráció, a sokféle jelölés a naplóban csak még bonyolultabbá tette a mindennapjainkat. A legnehezebben megvalósítható feladat, ami sok-sok nem tetszést váltott ki a szülőknél, tanároknál és tanulóknál egyaránt, a tantárgytömbösítés volt. Szerencsére ezt a pályázat kiírói és észrevették és ezt nem kell folytatnunk a következő tanévekben. A problémák persze az idő múlásával megoldódtak és ahogy közeledtünk a vége felé, egyre inkább láttuk a fényt az alagút végén. A munkánkban nagyon sokat segített a projektmenedzserünk, aki kezdetektől fogva végig támogatott, vezetett és bíztatott minket.

Összességében örülünk, hogy túl vagyunk ezen a nehéz éven. Minden nehézség ellenére, elmondhatjuk: „Életünkben sokszor érnek megpróbáltatások bennünket, és mi nem kerülhetjük el őket. De ezeknek is van valamilyen értelmük. Csak akkor értjük meg, miért voltak, amikor már túljutottunk rajtuk.” (Paulo Coelho)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert