NEWS ARCHIVE

A Betegek világnapja: február 11.

A Betegek világnapja: február 11.
2011. február 8. 11:17

II. János Pál pápa a Lourdesi Szűz Mária emléknapját választotta a legmegfelelőbb időpontnak, hogy a betegekről megemlékezzünk, a Betegek Világnapját megalkotva. II. János Pál pápa maga is szenvedő ember volt, ezért soha nem felejtkezett meg a betegekről, elesettekről.

„A test a lélek temploma.” A ma emberének az elképzelése, hogy aki bottal jár, mankóval közlekedik, félkezű, annak nem szép a teste, nem tud jó temploma lenni a lelkének, ezért Jézus nem szereti. Ilyesmi gyermekien naív elképzelés az ószövetségi emberé is, aki feltételezte, hogy a betegség az a bűn büntetése. A betegség az embert a létének lényegében, egzisztenciálisan érinti, éppen ezért foglalkozik a kérdéssel az egyház is. A betegség, éppúgy, mint a halál, gyász, szenvedés, félelem, az ember határhelyzeteihez, krízis helyzeteihez tartozik. Még a pszichológia is azt hirdeti (Viktor E. Frankl), hogy az életnek minden körülmények között van értelme. A beteg embernek is megmarad a szabad akarata, amivel eldöntheti, hogy lélekben aláveti-e magát a körülményeinek és csak vegetál, vagy felajánlva szenvedéseit, egyesíti azokat Jézuséval. Az ember a krízishelyzetben, problémái közt teszi fel magának a kérdést, hogy mi értelme az életének. Az élet értelméről kérdést feltenni már vallásosságot jelent.

A tapasztalat ellene mond Maslow pszichológusnak, aki szerint az élet alacsonyabb rendű szükségleteinek előbb ki kell elégülniük ahhoz, hogy az élet értelméről feltehessük a kérdést. Vagyis csak az gondolkozik el az életén, aki egészséges, van mit ennie, van hol lakjon, szerető család veszi körül, karriert épített a munkahelyén. Ez koránt sincsen így, hiszen ismerünk testileg vagy lelkileg sérült embereket, akik nagy művésszé váltak, pl. a gyermekbénulásos Frida Kahlo mexikói festőművésznő, Andrea Bocelli vak olasz operaénekes, Stephen Hawking angol sclerosis multiplex-es fizikus, csillagász. Roosewelt is tudott az USA elnöke lenni kerekesszékből a II. világháború idején.

A beteg ember és a környezete is hajlamos azt hinni, hogy őt Isten nem szereti, Isten elhagyta. A betegség teológiai értelmezése, hogy a betegség, káosz, támadás a teremtés rendezettsége ellen. A betegség értelme viszont a betegségen való úrrálét. Ne a szenvedésnek, hanem az életnek adjuk az elsőbbséget, ezáltal dicsőítjük Istent. Azért kapná valaki a betegséget, mert bűnös? Miért kapcsolja össze az ember könnyen a betegséget és a bűnt? Mert az Isten által teremtett rendet a bűn és a betegség is elrontja. Az ember önmagáról alkotott képének nem felel meg a beteg képe.

A betegnek a fizikai állapota folyamatos krízist okoz, mert állandóan megterheli a stressz, hogy mit szólnak mások hozzá, hogyan viszonyulnak majd hozzá. Mindez jelentősen befolyásolja a magatartásmódját, viselkedését. Mindenki vágyik arra, hogy igényeljék a társaságát, ez az affiliációs késztetés. Az elutasítottság érzése gátol minden emberi fejlődést. Annak az érzése, hogy szükség van rám, kihatással van pszichikai, érzelmi fejlődésünkre. Az ember igazi természete a párbeszéd. Az emberi élet alapvetően kapcsolatot jelent. Az ÉN keresi a TE-t, hogy szeretete a MI-ben megvalósuljon. Ennek a keresésnek a sikere vagy kudarca jelenti az élet alapvető sikerét vagy kudarcát. A beteg ember pedig, gyakran visszautasításra talál, állapota miatt. A kapcsolatot azonban nemcsak magunk, embertársunk felé kereshetjük, hanem az Isten felé is, az imában, szenvedésünk, betegségünk felajánlásában.

Szent Pál apostol is kérte Jézust, hogy a testébe fúródott tövis, vagyis a betegség, múljon el tőle, de Jézus nem adta meg neki a kérését, mert így válaszolt: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm, erőtlenség által ér célhoz.”

Adja meg Jézus nekünk is a kegyelmes segítséget, hogy a betegség erőtlenségében fel tudjuk mutatni az Ő erejét. Amen.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert