HÍRARCHÍVUM

Elhunyt Dr. Hollós János apostoli protonotárius, a Hajdúdorogi Egyházmegye bírósági helynöke

Elhunyt Dr. Hollós János apostoli protonotárius, a Hajdúdorogi Egyházmegye bírósági helynöke
2011. február 10. 08:55

Dr. Hollós János 1924-ben született Tiszafüreden. 1948. augusztus 6-án szentelték áldozó pappá. Papi hivatását Újfehértón kezdte önálló hitoktatóként. 1950-56 között Debrecenben is ugyanilyen beosztásban dolgozott. 1951-től hat évig Nyíregyházán püspöki titkár volt. Az 1950-ben alapított nyíregyházi Hittudományi Főiskolán teológiai tanárként 1997-ig tanított, tankönyveket írt. 1953-ban vette át a téglási szórványlelkészséget. 53 évig szolgálta híveit parókusként, majd 2010-ben nyugdíjba vonult. Parókusi szolgálata mellett, 1971-től a Hajdúdorogi Egyházmegye bíróság helynöke. 1973-ban a Szentatya kinevezte a Keleti Katolikus Egyházak Törvénykönyvét készítő Kódex-revíziós Pápai Bizottságba tanácsosként, ezt öt évenként meghosszabbította II. János-Pál pápa a törvénykönyv kihirdetéséig 1990. október 18-ig. 1993. február 26-án a Szentatya tiszteletbeli pápai prelátussá nevezte ki. 75. születésnapjára megkapta a főpapi mitra viselésére a jogot püspökétől. 2010-ben apostoli protonotáriusi címet kapott. A Téglási Képviselő-testület 2000-ben díszpolgári címmel jutalmazta munkáját. A Görögkatolikus Egyházban bírósági helynöki címet, tanácsosi testületi tagságot, rítusközi egyeztető bizottsági tagságokat töltött be.

A temetési szertartás képei képtárunkban találhatóak.

dr. Keresztes Szilárd ny. püspök atya búcsúztatója meghallgatóható médiatárunkban.

Kocsis Fülöp püspök atya búcsúztatója meghallgatóható médiatárunkban.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert