EGYHÁZMEGYÉNK HÍREI

A Nyitott Templomok Napján a rókahegyi Szent István templom is várja a vendégeket

EGYHÁZMEGYÉNK

Főzőverseny Nyírbátorban

Főzőverseny Nyírbátorban

EGYHÁZMEGYÉNK

Ne bámuld a telód – táborozz inkább a Nyíregyházi Egyházmegyével

Nyílt napra és felvételi előkészítőkre várják a diákokat a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnáziumban

Stresszkezelő csoport indul a Görög Menta Házban

XXVII. Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor

Becsengettek – tanévnyitók az egyházmegye intézményeiben

Jézus az én tanítómesterem – pedagógusok zarándoklata Máriapócsra

Gimnáziumi verébtábor a Szent Miklós-iskola elsősei számára

Építs te is templomot! – alkotói verseny a cigánybúcsúra

IV. Keresztény Családi Nap – Nyírbátorban

Jutalomnyaralás a Balatonnál

Jutalomnyaralás a Balatonnál

EGYHÁZMEGYÉNK

Tanodák olimpiája Ibrányban – eredményekkel frissítve

 Görögkatolikus örökségünk egy új múzeum tükrében – előadás Rókahegyen

Állásajánlat – Mátészalka

Állásajánlat – Mátészalka

EGYHÁZMEGYÉNK

Isten lábainál ülni – templomot szenteltek Timáron

Felújított tornateremmel és új konyhával kezdi a tanévet a mátészalkai Móricz-iskola

„A Lelket ne oltsátok ki” (1Tessz5,19) – diakónussá szentelték Orosz István Mokioszt

Rókahegyi görög esték IV. – görögkatolikus örökségünk

Szeptember 1-jén ünnepeljük az egyházi újévet

Megújultak a köznevelési intézmények a Nyíregyházi Egyházmegyében

Jézus-ima találkozó Nyíregyházán

Jézus-ima találkozó Nyíregyházán

EGYHÁZMEGYÉNK

Kánoni látogatás a Tiszavasvári Görögkatolikus Egyházközségben

Látásprobléma orvosolva – hat tuzséri tanodás gyermek kapott ingyen szemüveget

Ünnepi szertartásrend a székesegyházban

Ünnepi szertartásrend a székesegyházban

EGYHÁZMEGYÉNK

Augusztus 29. – Keresztelő Szent János fejevétele

ForrásPont - Még egy nap Jézussal

ForrásPont - Még egy nap Jézussal

EGYHÁZMEGYÉNK

Görögkatolikus gyökereink nyomában – interjú dr. Véghseő Tamás atyával

Szent Istvánt és a nevére keresztelt templomot ünnepelték Rókahegyen

„Jézus az én tanítómesterem” – Pedagógusok tanévkezdő zarándoklata

Állásajánlat – Nyíregyháza

Állásajánlat – Nyíregyháza

EGYHÁZMEGYÉNK

Color tábort szerveztek Máriapócson

Color tábort szerveztek Máriapócson

EGYHÁZMEGYÉNK

Búcsú Kállósemjénben

Búcsú Kállósemjénben

EGYHÁZMEGYÉNK

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK / EGYHÁZMEGYÉNK HÍREI

VISSZA A TETEJÉRE

KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert