2022. augusztus 18.

1. hang

2Kor 4,1-12

Atyámfiai! Mivel szolgálatunk van, aminthogy irgalmasságot nyertünk, nem csüggedünk el, hanem lemondunk a gyalázatos alattomosságról, nem járunk álnokságban és nem hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt.
Ha a mi evangéliumunk mégis el van takarva, azok előtt van eltakarva, akik elvesznek, akikben ennek a világnak az istene megvakította a hitetlen értelmet, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium fénye ne ragyogjon fel számukra. Mi ugyanis nem önmagunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, az Urat; önmagunkat pedig mint a ti szolgátokat Jézusért. Mert Isten, aki azt mondta: »A sötétségből világosság ragyogjon fel«, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.
Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; mindig hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelen halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Tehát bennünk a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet.

Mt 24,13-28

Mondá az Úr tanítványainak: aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég. Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt - aki olvassa, értse meg! -, akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe. Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök! Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok. Akkor ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek. Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában -, ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik -, ne higgyétek el! Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.

Szent Florosz és Laurosz vértanúk

Szent Florosz és Laurosz testvérek voltak, hittek Krisztusban és igyekeztek jótetteikkel kedvében járni. Bizáncban születtek, de Illíriába mentek, s ott kőfaragóként dolgoztak, a munkájukért kapott bért pedig szétosztották a szegények között. Az egyik szomszédos ország kormányzója, kéréssel fordult Illíria helytartójához, hogy küldjön számára ügyes kőműveseket egy bálványtemplom felépítéséhez. A helytartó Floroszt és Lauroszt küldte hozzá. A munkájukért kapott pénzt ott is szétosztották az Evangéliumot hirdetve, sok pogányt térítve ezáltal a keresztény hitre. Egy alkalommal a pogány pap fiának szemét súlyosan megsértette egy kődarab. A pogányok meg akarták érte ölni őket. A szent testvérek azonban egész éjszaka imádkozván kérték Isten segítséget. Másnap a kereszt jele által meggyógyították a gyermeket. A pogány pap erre egész családjával kereszténnyé lett. Egyre több lett a keresztények száma és mire a templom felépült, azt az igaz Isten tiszteletére szentelték fel, a bálványszobrokat pedig összetörték. A kormányzó, mindezekről tudomást szerezve kérte, hogy büntessék meg a szobrok lerombolóit. Szentjeinket pedig visszaküldte Illíria helytartójához büntetésre. A helytartó hiába fáradozott, hogy hitüket megtagadtassa velük. Ezért kínzások után bedobatta őket egy kiszáradt kútba és földdel tömette be. Ez a II. században történt. Nagy Konstantin császár uralkodása alatt holttestüket épségben találták meg és Konstantinápolyba vitték.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!