7. hang
Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyházban, mely az ő teste és annak a teljessége, aki mindeneket mindenben betölt.
Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben éltetek egykor ennek a világnak szokása szerint, a levegőben uralkodó fejedelemnek engedelmeskedve, annak a léleknek, amely most a hitetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan ezek között éltünk, mikor követtük testünk vágyait, s teljesítettük a test és az érzékek kívánságait, és természetünknél fogva a harag fiai voltunk, akárcsak a többiek.
Atyámfiai! Voltak ugyan az előbbinek is istentiszteleti törvényei és evilági szentélye. Hisz felállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezik szentélynek. A második kárpit mögött pedig az a sátor van, amelyet szentek szentjének neveznek, amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője, és a szövetség táblái. Fölötte a dicsőség kerubjai voltak, amelyek beárnyékozták a fedelet; minderről nem szükséges most egyenként beszélni.
Mivel pedig ezek így voltak elrendezve, az első sátorba ugyan mindig beléptek a papok, hogy elvégezzék az áldozat szolgálatát; a másodikba azonban már csak évenként egyszer, egyedül a főpap, és soha nem a vér nélkül, amelyet bemutat önmaga és a nép tévedéseiért.
Abban az időben, amikor tanítványai és nagy tömeg kíséretében Jézus elhagyta Jerikót, Timeus fia, a vak Bartimeus az útszélen ült kéregetve. Hallva, hogy a názáreti Jézus van ott, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Sokan csitították, hogy hallgasson. Ő annál inkább kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és odahívatta. Szóltak a vaknak: „Bízzál, kelj fel, téged hív!” Az eldobta köntösét, fölkelt, és odasietett Jézushoz. Erre Jézus azt mondta: „Mit tegyek veled?” A vak pedig így szólt: „Rabbi, hogy lássak.” Jézus ezt mondta: „Menj, a hited meggyógyított!” Nyomban visszakapta látását, és követte Jézust az úton.
Így szólt az Úr: „Senki, aki lámpát gyújt, nem fedi le azt edénnyel, sem ágy alá nem teszi, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék, és nyilvánosságra ne kerülne. Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adatik; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” Odajöttek anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Erre akkor hírül adták neki: „Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.” Ő azonban így felelt nekik: „Az az én anyám és azok a testvéreim, akik az Isten igéjét hallgatják és tettre váltják.”
Joákim és Anna
Mária szülei: Szent Joakim és Anna Názáretben éltek. Joakim Juda törzséből származott, Dávid király családjából. Anna Lévi törzsének és Áron főpap családjának volt leszármazottja. Bár ilyen fényes ősöktől származtak, ez az ő idejükben már nem jelentett semmi kiváltságot számukra. Mint egyszerű emberek éltek a többiek között. Életük jámbor áldozatosságban telt, egyetlen bánatuk az volt, hogy Isten nem áldotta meg házasságukat gyermekkel. Ezt a zsidók szégyenletesnek tartották, Isten büntetését látták benne. Öregségükre azonban Isten megjutalmazta őket az Istenszülő születésével.
ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE