PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Béka

Rubóczkiné Kiss Hajnalka novellája.

Ketten vagyunk Tímeák a második bében. Igazából az egész faluban is csak ketten vagyunk Tímeák, Bakoss Timi, meg én, Nagy Timcsi.  Amúgy utálom, ha Timcsinek hívnak, de Ilona néni, az osztályfőnök szerint így könnyebb minket órán felszólítani. Azt szeretném, ha engem is normálisan Timinek szólítanának, de már úgyis mindenki timcsiz. Még anyuék is.  Egyedül Bakoss hív Nagynak. Én meg őt Bakossnak. Bakosst azért hívják Tímeának, mert az anyukája kedvenc könyve Az aranyember volt. Engem nem tudom, hogy miért hívnak így.

Reggel Bakoss-sal mindig együtt megyünk az iskolába. Ő az utca elején lakik, én az utca végén. Ott szokott állni a kapujuk előtt. Ha nincs még kint, akkor bekiabálok érte, és akkor kicsit várok, kijön és mehetünk. Gyalog járunk suliba. Van ugyan Camping bicikli mindkettőnknek, de engem nem engednek azzal menni, mert félnek anyuék, hogy ellopják. Drága volt. Bakosst engednék, de neki meg nincs kedve egyedül bicajozni. Úgyhogy csak délután szoktunk együtt cangázni, körbe-körbe a faluban. Az jó.

 Bakoss haját olyankor mindig fújja a szél. Hosszú, hullámos haja van. Két copfba szokta neki felfogni az anyukája és szalagot is köt bele. Nagy, pöttyös, nejlon szalagokat. Nekem rövid hajam van. Anyu azt mondta, az én hajamat nem érdemes megnöveszteni, mert ritka meg egyenes. És hogy két műszak mellett neki nincs is ideje fésülgetni, meg a szalagot vasalgatni reggelente.

Van Bakoss-sal egyforma iskolaköpenyünk is. Piros, hímzett margarétával a zsebén. Ilyen is csak kettőnknek van az osztályban. Szeretem, ha mindketten ebben vagyunk. Olyankor kicsit hasonlítok Bakossra.

Néha, amikor rossz az idő és nem biciklizünk, délután elmegyek hozzájuk. Jó náluk lenni. Van Bakossnak külön szobája, meg van nekik egy nappali szoba, ahol az egyik fal a plafonig tele van könyvekkel. Mindenféle könyvekkel. És azt vehetsz le a polcról, amit csak akarsz. Olyan, mintha egy saját könyvtárad lenne otthon. Ha nekünk lenne egy ilyen nappali szobánk, én mindig abban ülnék. Megkezdeném a polc tetején, és az aljáig mindent elolvasnék. Addig olvasnék, míg ki nem folyik a szemem.

 Bakoss anyukája tanárnő a főiskolán, azért van ennyi könyvük. Szokott néha kölcsönadni nekem is könyveket, de annak anyuék nem nagyon örülnek, mert félnek, hogy ledisznózom őket, és akkor ki kell fizetni. Meg az is igaz, hogy néha annyira olvasok, hogy el is felejtem, hogy mondjuk a csirkének vizet kéne adni, meg a kacsának ki kell rakni a darával kevert csalánt. Ilyenkor általában kikapok. Sírok is kicsit, de utána mindig beülök a tengerikasba, és ott olvasom tovább a könyveket.

Bakoss is szeret nálunk lenni. Amikor hozzánk jön, mindig kezicsókolomot köszön anyunak és lehúzza a cipőjét a küszöbön, pedig azt minálunk nem kell. És mindenáron ő akar morzsolni a tyúkoknak, meg a tojást összeszedni, mert nekik nincs otthon semmi. Még egy árva macska sem. Én nem bánnám, ha nekünk se lenne. Több időm maradna az olvasásra.

 Bakosséknak van egy autójuk is. Egy piros Dacia. Az apukája azzal jár dolgozni a városba. Főmérnök, vagy mi, de őt elég ritkán látni. Egyszer, amikor véletlenül otthon volt egy reggel, és nagyon esett az eső, felvitt minket az iskolába azzal piros autóval.  Benzin, bőr, meg valami furcsa, édes szaga volt az autónak. Bakoss azt mondta, az a kókuszos autóillatosító volt, egy olyan kis fenyőfa alakú izé, ami a tükör mellett lóg. Ő utálja, mert hányingere van tőle.

Ezzel az autóval szoktak a nyári szünetben a Balatonra menni, mert nekik van ott egy nyaralójuk. Bakoss azt mondta, hogy nem nagy dolog, de szerintem igenis nagy dolog. Csak a tanácselnökéknek és Bakosséknak van nyaralójuk a Balatonnál. Én még sosem jártam a Balatonnál. Ha jól tanulok, felsőben talán elmehetek oda táborba.

Amikor a Balatonnál nyaralnak, Bakoss szokott nekem képeslapokat küldeni. Mindig ráírja, hogy „Nagy Tímea részére”, meg hogy „Üdvözletemet küldöm a Balatonról!”. Bakoss tudja, hogy gyűjtöm a bélyegeket meg a képeslapokat is, ezért mindig valami szép képeslapot választ és színes bélyeget ragaszt rá nekem. És amikor hazajön, mindig megmutatja, mit vettek neki a Balatonnál, mert mindig kap ott valami érdekeset. Monchhichi majmot, kínai tolltartót, illatos radírt meg ilyesmit.

Vagy négy napja, például, egy zöld, műanyag békával állított be hozzánk, aminek a fejéből egy vastag szívószál áll ki. Samponos vizet kell beletölteni, és ha kinyitod az száját, látsz benne egy rugót. Ha ilyenkor belefújsz a szívószálba, vagy száz buborék száll ki a béka szájából. Olyan, mintha a béka buborékokat büfögne. Mikor ezt mondtam Bakossnak, nagyot nevetett, és ideadta nekem is, kipróbálni. Én meg csak fújtam, fújtam a sok buborékot.  Vagy ezret is.

Utána szereztünk a szomszéd kertjéből szalmát a bálából, és hálából megmutattam Bakossnak, hogy hogy kell a szalmaszállal a buborékot fújni. Azt persze nem nehéz.

Kicsit bevágod a szalmaszál végét négyfelé, óvatosan kihajtod a végeket, belemártod a samponos vízbe, és már lehet is fújni. Igaz, egyszerre csak egyet tudsz vele csinálni, de az sokkal nagyobb lesz, mint a békával. Bakoss odáig volt tőle. Ezzel jó darabig elvoltunk. Fújtuk az udvaron a buborékokat: én a békával, Bakoss meg a szalmaszállal. Azt játszottuk, hogy buborékeső esik.  Sokat nevettünk. Végül lassan ránk sötétedett, úgyhogy már alig láttunk. De akkor anyu elkezdett kiabálni, hogy elpocsékoltam majdnem az összes sampont a hülyeségre, és hogy alig maradt már a flakonban, hogy fog így most hajat mosni. Meg hogy nem lopja ő a pénzt.

És akkor Bakoss nagyon megijedt és hazaszaladt, pedig őt biztos nem verte volna meg anyu.

Annyira sietett, hogy még a békát is nálunk hagyta a tornácon. És tudom, hogy nem szép dolog, de akkor én kicsit megörültem. El is dugtam a kasba a békát, gondoltam, majd, ha kijátszom magam vele, visszaadom. Vagy majd visszaadom, amikor kéri. De nem kérte. És nem is jött. Egy darabig ezt nem is nagyon bántam. Szünet van, gondoltam, biztos elmentek megint valamerre.

Eleinte sokat játszottam a békával. A samponhoz már nem mertem nyúlni, az Amo szappanból reszeltem kicsit a vízbe. Így is működött, még nagyobb és színesebb buborékokat is fújt. De hiába volt a szebb buborék, tegnap már valahogy az sem volt érdekes. Jobb lett volna Bakossal bicajozni. Úgyhogy, délután megfogtam a békát és elmentem hozzájuk.

Amikor odaértem, Bakoss a lépcsőjükön ült, és azt mondta, hogy nem mehetek be hozzájuk, mert az anyukája nincs jól. Egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy szokott. A hajában nem volt szalag, és rém borzas is volt, mint aki napok óta nem fésülködött.  A szeme alatt pedig furcsán piroslott a bőr.

Amikor mondtam, hogy nálunk hagyta a békát, nem szólt semmit, mintha nem is érdekelné. Akkor elárultam neki, hogy a békája amúgy Amo szappannal is működik, és megmutattam, hogy még nagyobb buborékokat is fúj, mint a samponnal.  És akkor azt mondta hirtelen, hogy az apukája elhagyta őket, mert már egy másik nénit szeret. Erre én nem tudtam mit mondani, csak a kezébe nyomtam a békát. Fújt néhányat, aztán visszaadta a játékot. Aztán én fújtam, és visszaadtam neki. Ezután felváltva fújkáltunk, de most egyikőnk sem nevetett.

Csak ültünk ott a lépcsőn, adogattuk egymásnak azt a műanyag békát, és némán néztük, hogyan pattannak szét a hatalmas, fényes buborékok a rózsaszínű, nyáresti égen.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert