PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Életünk bárkáján Krisztus legyen a kapitány

Ifj. Obbágy László atya gondolatai a pünkösd utáni 9. vasárnapon.

Az elmúlt évek egyik leghihetetlenebb és legmegrázóbb tragédiája történt 2019. május 29-én este Budapesten, talán vannak, akik emlékeznek még rá: a Hableány nevű személyhajó egy szállodahajóval ütközött a Margit híd mellett, s 33 dél-koreai turistával és a kétfős magyar személyzettel elsüllyedt. A balesetet mindössze 7 dél-koreai állampolgár élte túl. Mióta ez történt, a Szent Liturgiában a hajózókért, utazókért mondott ekténiára külön odafigyelek. Egyébként is, számomra gyermekként ez volt az egyik legérdekesebb könyörgés: miért kell külön imádkozni a hajózókért? Gyerekfejjel persze nem tudtam, régen mennyire fontos volt a hajóforgalom, fontosabb, mint napjainkban, a kereskedők leginkább hajón utaztak, szinte mindent a vizeken tudtak szállítani – hol volt még ekkor a repülő és a vonat…

Az Evangéliumban is azt hallottuk, hogy a tanítványok bárkán utaznak. Akárhogy is, de az egész életünk egy utazás. Ha nem is hajóval, bárkával, de utazunk. Van, hogy szó szerint, olykor meg átvitt értelemben. Jézus felszólította tanítványait az Evangélium elején a szó szerinti utazásra: üljenek bárkába és evezzenek át a másik partra. Ahhoz, hogy eljussunk a másik partra, mit kell tennünk? El kell hagynunk az első partot. El kell ugye indulnunk. A Hableány hajónak is ez volt a célja. Elindult valahonnan, hogy megérkezzen valahová. 1912-ben a Titanicnak is ez volt a célja: elindult Southamptonból, hogy megérkezzen New Yorkba. Tudjuk, mi történt. Nem érkezett meg. A hajónak épp az az oldala csapódott a jéghegynek, ahol ott virított a felirat: „Ezt a hajót az Isten sem tudja elsüllyeszteni.” És itt jön a képbe az átvitt értelem. Életünk utazásának is van kiindulópontja és végcélja, ez nem más, mint természetesen a születés és a halál. Ám az, hogy miképpen jutunk el az egyik pontból a másikba, A-ból B-be, leginkább rajtunk múlik. Segít az Isten, ha bízunk az ő erejében és hatalmában, a kezdő lökést megadja, de helyettünk nem dönt, nem vállal felelősséget; az emberi szabadságot nem korlátozza. S hogy milyen lesz a másik part? A másik part maga az Örök Élet. Ennél többet nem tudunk, nem tudhatunk róla, misztérium, az ember előtt még titok. A Tankcsapda zenekarnak kevés olyan dalszövege van, mely azt hiszem, idézhető prédikációban, de ez a szöveg mindenképp idekívánkozik: „Ha nem hiszed el, hogy az élet tényleg örökké tart, hiába úszol, belefulladsz, pedig ott van a másik part.” Vajon bele fulladni akarunk vagy elérni azt a másik partot?

Ha utóbbit választjuk és megcélozzuk a másik partot, biztos, hogy az életünkből nem hiányzik a hit. Nem az a hit, amit akkor érzünk, mikor nem vagyunk biztosak a bolt nyitva tartásában és elmegyünk megnézni, nyitva van-e, majd csalódottan konstatáljuk, hogy már bezárt. „Én azt hittem, vasárnap is estig van nyitva…” Nem is a dolgozatírás előtti hitre gondolok: „Azt hittem, ma nem írunk.” Egészen más milyen ez a hit! A vallásos hit azt jelenti, hogy én megbízom Istenben, rá merem bízni akár az életemet is, rá tudok hagyatkozni, elhiszem, hogy Ő az, aki tud nekem segíteni. Amikor sokan megkapják majd a betegek kenetét, elhiszik, hogy ez a szentség megerősít, s hogy van értelme hinni a gyógyulásban. Amikor a nagyszülőket megáldjuk, megszenteljük majd, elhisszük, hogy a szenteltvíznek is van hatása az életünkben. Mert a kegyelemre mindnyájunknak szüksége van! Elhiszem azt, hogy én csak egy porszem vagyok a gépezetben, egy ág vagyok ezen a fán. Ehhez óriási alázatra van egyébként szükség. Belátni azt, hogy nem én vagyok a legnagyobb, legügyesebb, legszebb, legtehetségesebb. A ma hallott evangéliumi történetben mintha Péter apostol sem viselkedne a legalázatosabban. „Na majd én megmutatom Nektek!” – hihetjük azt, hogy körülbelül ilyen mentalitással szállhatott ki a bárkából, de egy pillanatra ő is megingott ebben a hitben. Meg is dorgálta ezért Jézus. Hitünk legyen alázatos hit és fogadjuk el azt, hogy ez a hit bizony nem egyszer próbára lesz téve. Csengjenek vissza életünkben is Jób szavai: „Ha a jót elfogadom Istentől, a rosszat miért ne tenném? Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Legyen áldott az Úr neve és ne felejtsük el soha, az Isten a próbatételekkel a mi hitünket csak még erősebbé akarja tenni. Ha kiálljuk a próbát, akadálymentesen jutunk át a másik partra.

Merthogy az életünk abból áll, hogy a másik part felé haladunk. Ez az igyekezet gyakran sodródás az árral, néha olyan, mintha egyenesen szembemennénk az árral, van, hogy néha jobban kapálózunk, nem látjuk a kiutat, de mégis ott van bennünk a hit és a remény: Jézus nem hagy bennünket magunkra akkor sem, ha úgy érezzük, csak magunk maradtunk, elsüllyedünk vagy lehúz az örvény. Az Ő segítségével, hitünket Belé helyezve, Reá bízva önmagunkat, életünk bárkája, hajója sohasem fog elsüllyedni. Nem véletlenül hívják a templom középső részét, ahol a hívek ünneplik a Liturgiát, hajónak. És nem véletlen az sem, hogy templomunk bejáratánál baloldalon egy bárka van a falon, tessenek majd megnézni. Engedjük, hogy életünk hajóján, bárkáján, gondoláján, kenuján (nevezzük, aminek akarjuk…) Krisztus legyen a kapitány!

Befejezésként egy Anthony de Mello történetet hoztam. „A tanítványok a folyóparton ültek. Az egyik megkérdezte: - Ha beleesnék, megfulladnék? – Nem – mondta a mester. – Nem a beleeséstől fulladsz meg, hanem a bent maradástól.”

Jó nekünk bent vagy a kiutat választjuk?

Szöveg: ifj. Obbágy László

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert