PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Ahol a kedvesség is gyűlöletté fajul – gondolatok A sziget szellemei című filmről  

2023. január 23-án mutatták be a mozikban A sziget szellemei című filmet (The Banshees of Inisherin, ír-amerikai-angol filmdráma, 114 perc, 2022). Figyelem, spoiler veszély!

A helyszín egy elidegenedett világ: egy sziget. Egy sziget a társadalomban és Írországban a polgárháború idején. Az ír szigeten bár nem dúlnak fegyveres harcok, az itt élők más fegyverekkel vívják a maguk csatáikat. Egy olyan település életébe pillantunk bele A sziget szellemei című filmben, melyben a körülvevő tér tágas, végtelen, az emberek világa azonban igen szűkös. 

Az őszinte, pozitív érzelmeket nem élik meg nyíltan, de a deviáns viselkedés, az agresszió nem számít különlegesnek.

A főszereplő, Pádraic együgyű, egyszerű és nyílt, de kedvességére és barátságára egyszer csak már nem tartanak igényt: Colm nem akar többé kocsmába járni vele. 

Ez billenti ki a sziget, de leginkább Pádraic mindennapjait a megszokás kerékvágásából. A visszautasítást elviselni nem tudó fiatalember a végsőkig küzd azért, hogy minden a régi maradjon, ám az idősödő Colm szintén végletekig viszi a visszautasítást.

Mi van akkor, ha értelmet akarunk keresni az életben? Tudunk-e értelmet találni egy ilyen közegben, tudunk-e értelmesebbet, mint a kedvesség?

Colm számára a zene és a komponálás tűnik utolsó mentsvárnak: halál felé forduló, értelmetlenségbe vesző élete egyetlen reményének. Nem akarja hallgatni a csacsogó fiú sületlenségeit, nem ezzel akarja betölteni életét. De vajon betölti-e a megérzett üresség helyét azzal, ha eltaszítja magától az egyetlen embert, aki őszintén szereti?

Éppoly kegyetlen farkastörvények uralkodnak egy békésnek mondott szigeten, mint odaát a szárazföldön, ahol a háború dúl, s ahonnan néha puskaropogást hallani. Annak a távoli öldöklésnek ide csak a füstje ér el, de értelmetlen szelleme, a szeretettelenség átsugárzik. S mikor megszűnik odaát a harc, itt is áldozata lesz az embertelenségnek.

A közegből, melyben a főszereplő és testvére mindennapjaikat tengetik, mindketten kilógnak kissé. A kocsmáros és a boltos információéhes, az emberek pletykálnak, a rendőr alkoholista, veri és molesztálja fiát, a kocsma egyik vendége csak ismételni tudja a kocsmárost, nincsenek saját gondolatai, s a szigeten szellemként körbejáró öregasszony, mint egy ősöreg javasasszony, vagy maga a halál – később kampós bottal jelenik meg, mint a középkori halálábrázolásokban a kaszás – a sápatag és pipázó, bő lebernyegekbe bújtatott alakja, mint egy démon jelenik meg. 

Ebben a közegben él a főszereplő, Pádraic és testvére, Siobhán aki olvas, művelt és okos (kijavítja az elhibázott századot, ahová Colm Mozartot helyezi). Pádaic maga enyhe fogyatékossággal él, de szorgalmas, jóhiszemű és kedves. Laposnak mondják a többiek, ám ez a tulajdonság azoknak a szájából, akik szintén az üresség és a lét minimumán élnek, visszásnak tetszik. Definiálja is azt a nagyon fontos tulajdonságát önmagának és másoknak, igaz csak részegen, hogy kedves, viszont görcsösen ragaszkodik barátjához, az idősödő Colmhoz, akivel minden nap pontban kettőkor a kocsmába mentek eddig inni, de aki egyik pillanatról a másikra el akarja hagyni ezt a közös tevékenységet. A fiúval töltött együttlétre időpazarlásként tekint immár, az öregség szembenézéseinek egyik pillére ez: elhagyni azokat a világából, akikre fölöslegesen megy el az energiája.

Az öreg Colm csak akkor kezdi el újra érdekesnek látni Pádraicot, mikor az kiáll magáért. Kapcsolatuk, mint egy apa-fia kapcsolat, melyet fel akar rúgni végleg. Ennek érdekében még a saját ujjait is levágja. Lehet-e a gyermeknek hátat fordítani, lehet-e eltaszítani büntetlenül magunktól valakit, aki számít a jelenlétünkre? 

Nem akar „e legkisebek közül egynek” jót tenni. Inkább saját magával akar törődni. Önmagában lenni, csendben. Megalkotni élete művét. Saját zeneművével kívánja betölteni az űrt. Végül be is tudja fejezni a darabot, ám közben ujjait sorban levágja: beteljesíti ígéretét, hogy ha nem hagyja békén Pádraic, ezzel „bünteti” majd meg a fiút. Eleinte Pádraic tudja tartani magát ahhoz, hogy nem is szól egykori barátjához, de nem sokáig.  

Az öncsonkítással a másikat büntető öreg kitörési kísérletei kudarcba fulladnak, pedig még tanítványai is körbeveszik őt, de a téboly benne is gyökeret vert.

A szobájában maszkok és marionett bábuk függenek, jelezve a művészet iránti elköteleződést, de azt is, hogy mennyi maszkot, álarcot viselnek az emberek: valódi énjük mindig fedve van.

Szándéka szerint Colm minden maszkot letenne végre, sallangoktól mentesen akarná várni a halált, aktívan, értelmes tevékenységet folytatva. Célt tévesztettségét az első csonkolt ujj, a mutatóujj jelzi. Levágásával világossá válik, ha mégoly szép és kerek mű is születik kezei alól tanítványai körében, immár elveszítette az irányt.

Az öncsonkítással Colm valójában önmagát is bünteti és megfosztja önmagát a zenéléstől, melyben felszabadítást mert remélni.

Vajon mennyire csapja be önmagát azzal, hogy maradandót alkot? Mozart példaként lebeg előtte, de egyértelműen nem ér fel a nagy zenészhez. Mi gazdagítja lelkét jobban? Egy saját műalkotás, legyen az bármilyen minőségű, vagy emberi kapcsolatának megmentése?

A zenemű A Sziget szellemei címet kapta a sikító szellemekre, az itt élő kísértetekre utalna, de filmcímmé tett műalkotás, mint ahogyan a film maga is a szigeten élő emberekre is utal, azokra a halál felé haladó emberekre, aki önmaguk kísértetei csupán.

Aki átlátja ezt az élethelyzetet, az egyedül a lány, Siobhán, aki egy felkínált könyvtárosi (intellektuális) állást a szárazföldön végül mégsem tud elutasítani. Magával vinné öccsét is, de az nem tud innen szabadulni.

Pádraic is megváltozik, amikor kezd kiállni magáért. Változása kedvességét maga alá gyűri, maga is kegyetlenné válik. Kegyetlenségében eljut a gyújtogatásig. 

A szárazföldön elcsendesedett puskaropogás, füstök, ideát, a szigeten folytatódnak. Pádraic számára az emberi társaságot felváltja az állatok társasága.

Mindez a kegyetlenség (szárazföldön és szigeten egyaránt) egy Mária szobor lábainál, a keresztek tövében játszódnak. A templom – kocsma – munka szentháromságába minden lakos beintegrálódik.

Ebben az elidegenedett világban azonban, ahol magányosnak érzik magukat az emberek, a vallásosság csupán a megszokás része. Az Úr napját mindenki megszenteli, a főszereplő maga is, de ez nem akadályozza meg őt abban, hogy erre a napra tűzze ki bosszújának megtestesülését csacsija haláláért: barátja házának felgyújtását. 

A papról kiderül, hogy mocskosszájú, a hierarchiát többre tartja, mint az őszinte emberi érzelmeket. Ez a kereszténység nemhogy megmenteni nem tudja a lelkeket, de a naívat, az együgyűt, az ártatlant bántani, bántalmazni engedi. A történetben sztoikus nyugalommal játssza el a szerepét az öreg Colm, mégis kétségek gyötrik önmagát, a jövőt illetően. Gyakran jár gyónni, de a pap nem érti meg őt. Nem kap feloldást sem, de a gyóntatószékben a feje fölött kereszt alakban beszűrődő fénysugarak biztatólag hatnak.

A távolba, a vízen túlra tekintő emberek közül a legőszintébb épp az a két ember, akit bolondnak tartanak (a főhős és Dominic, a falu bolondja). De őket is megfertőzi és megfojtja ez a gyilkos, nyomasztó közeg. Dominik szó szerint is megfullad, hiszen apja, a rendőrtiszt erőszakossága elől neki sincs menekvés.

A film szembesítés mindazzal, ami akár a nagyváros forgatagában, akár a természet ölelésében – kiszolgáltatva tágasságának – hatalmába keríti az embert: az üresség, a magány, az értelmetlenség, céltévesztés, a halál nyomasztó tudata. 

A szárazföldre átutazó nővér levelére a főhős választ ír: ő már nem képes kiszakadni ebből a közegből, nem megy testvére után. Ezek a szellemek itt rekedtek, az övé és a vele egyivású szigetlakóké, akik nem látják meg magányukat az alkoholgőzös hétköznapiságuk mögött. A halottak szellemei, akik az értelmetlen szárazföldi harcoknak és szigetbeli vagdalkozás következtében meghalnak szintén itt kísértenek közöttük, még jobban mélyítve a hiányt, mely az emberi kapcsolatokban rejlik.  

Pádaic a szigeten marad tehát. Bár a harcok odaát megszűntek, azt jósolja utolsó dialógusában Colmmal, „nemsokára úgyis újra kezdik. Valamiről nehéz lemondani. És szerintem ez jó dolog.” Mert ez a zsigereiben van az embernek. Pádraic szintén nehezen tud lemondani bizonyos dolgokról: először a kötődésről, később a bosszúról.   

A közömbös tenger mossa a partokat, s a szigeten halálra, elmúlásra, értelmetlenségre ítéltként ott maradnak az emberek: önmagukba zárva az elszabaduló „gyűlölet spiráljában”.

P. Tóth Nóra

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert