PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Semmi

Semmit sem látni, csak a közeledő- és távolodó autók fényszóróját. Bámulok a hatalmas fehérségbe, s egyszerre látok mindent és semmit.

A szó szoros értelmében tényleg nem látok, de a ködbe lévő táncoló fénycsóvák mesélnek. A sötétségben és csendben többet lehet látni és hallani, mint egy napos délután az utcán. De ezt csak kevesen tudják, hiszen az emberek nagy része képtelen értelmezni a néma szavakat.

Ahogy magam elé nézek olyan, mintha egy könnyes szemet látnék, s ennek a szemnek a tükrében megtörik a fény, belesüt és ragyogtatja, hisz a sötétben neki kell lámpásként szolgálni. A szem, melybe bámulok fényeskedik mindenkinek, aki észreveszi azt, aki nem szalad bele az úton ülő ködbe, hanem rápillant, megcsodálja, és elveszlik benne. Mert boldog lesz minden perce annak, aki nemcsak a tárgyat látja, hanem játszik vele, s mögé les. Az élet egy hatalmas könyv, melynek olvassuk sorait, s érezni, érteni akarjuk a tartalmát, nem csak átfutni a lapokat. Hiszen, ha végigrohanjuk az életet, akkor elszalasztjuk az apró csodákat, melyek az utunkat keresztezik.

A csodákat nem látjuk csak úgy, azokat keresni és értékelni kell. Kutatni kell a csöpp csillagvirágban, a szerető mosolyban, mindenhol…

A sötétben nem látok semmit, de való igaz, hogy mégis mindent látok. Lelki szemeim előtt lebeg minden gyönyörűség, s érzem belülről a ragyogást. Mert rájöttem, hogy nem arra van szükségem, hogy a Nap fényével megvilágítsa életemet. Én szeretnék fényt árasztani, útmutató lámpássá szeretnék válni, magamnak és másoknak világítani.

Ha sok időt töltünk a ködben, akkor vagy összeomlunk és elveszünk, vagy remélünk, hiszünk, bízunk és változunk. Alkalmazkodunk a körülményekhez.

A sötétség bekebelezi a félelmet, a rettegést és mindezt magában tartja. De arra vigyáznunk kell, hogy nehogy minket is magába zárjon a rossz dolgokkal együtt

Nekünk ki kell úszni a könnyfátylas szemből miután megtanultuk, hogyan világítsunk. S ha ezen már túl vagyunk, akkor megértjük azt is, hogy nem csak éjjel kell ragyognunk, hanem minden nap minden percében.

Feladatunk, hogy fényfoszlányokat vigyünk a világba, s ezzel kitartásra ösztönözzünk minden ködben ülőt.

Lehet ez a szikra egy mosoly, egy nevetés, egy apró, de nemes gesztus.

S ha már sokan és sokfelé visszük a világosságot, akkor uralni fogjuk a sötétet is.


Riczu Sára

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert